HÍREK
Közleményükben arról is írtak, hogy az Oktatási Hivatal ellenőrzési eljárásához szükséges összes adatot határidőre összeállították, de az újonnan kinevezett kancellár hetek óta gátolja annak továbbítását.
HÍREK
Amikor megjavult a mikrofon, azt mondta, hogy a baloldal áll az SZFE-megmozdulások és az egyetemfoglalás mögött. Az egyetem képviselői szerint elvesztették az autonómiát, és ezért küzdenek.
HÍREK
Nem jött be az előrehozatal, a diákok nem távoztak, sőt, nagyszabású demonstráció is volt október 23-án.
HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy értelmezte az SZFE-s tüntetést, hogy az utcára vonuló ezrek a kormány mellett állnak ki.
HÍREK
Valójában a tüntetők azt szeretnék, hogy az Innovációs Minisztérium az SZFE tanáraival és diákjaival közösen tárgyalja újra az alapítványi struktúrát.
HÍREK
A Színház- és Filmművészeti Egyetem diáksága október 23-ra tüntetést hirdetett, mellyel az új kuratórium ellen tiltakoznak.
HÍREK
Indoklásuk szerint: 'álláspontunk továbbra is az, hogy a megfogalmazott követelések jogszerűek, gazdasági és szociális érdekeink érvényesítését szolgálják'.
HÍREK
A Március 15-e térről fáklyákkal vonulnak az Urániához, ahol több egyetem és szakszervezet képviselői is felszólalnak.
HÍREK
A sztrájkbizottság vezetői a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint jogellenesen hajszolták sztrájkba a dolgozókat.
HÍREK
Amikor csak lehet, az egyetem polgárai igyekeznek normális oktatási és működési rendet fenntartani a blokád alá vont intézményben.
Népszerű
Ajánljuk