SZTÁRVILÁG
Asia Argento 380 ezer dollárt fizetett fiatal színészkollégájának, Jimmy Bennettnek, aki szerint az olasz színésznő évekkel ezelőtt szexuális erőszakot követett el ellene.
SZTÁRVILÁG
Sokkot kapott a hároméves kislány, akit az arcán és a nemi szervén is megharaptak egy budai óvodában
A kétségbeesett anyuka látleletet vetetett a kicsiről, akit pszichológus kezel. A szülőknek egyelőre nem segített senki.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő asszisztensének mondta el, hogy gyermekként egy nő molesztálta. A történetről dokumentumfilm is készült.
SZTÁRVILÁG
Összefogtak a producerek, véget vetnének a szexuális zaklatásoknak a filmiparban. A DC-film folytatása egy női szuperhősnőről szól, ráadásul női rendező munkája lesz.
SZTÁRVILÁG
A Stádium Kiadót vezető házaspárt többen is szexuális visszaéléssel vádolják, ezért több művész is visszaadná az általuk alapított Gérecz Attila-díjat.
SZTÁRVILÁG
Az együttlétekről egy másik fiatal készített titkos felvételeket, így derült ki a viszonyuk.
SZTÁRVILÁG
Az esetről állítólag rendőri jelentés is készült a 80-as években. Stallone sajtósa tagadja a vádakat.
SZTÁRVILÁG
A zenész szerint egyértelműen rá utalt a névtelen betelefonáló, aki szexuális zaklatással vádolt egy 'ismert orgonistát'. A tények azonban állítása szerint cáfolják a történetet.
Népszerű
Ajánljuk