SZTÁRVILÁG
Ella Fairon arra szeretné buzdítani az embereket, hogy aktus előtt beszéljék meg a határokat és „kérdezzenek”.
SZTÁRVILÁG
Naponta kapnak bejelentéseket nemi erőszakról a háborúban, köztük gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekről.
SZTÁRVILÁG
A nő kislányát már kétéves korától kezdve bevonták szexuális életükbe. Az élettársak a gyerekek előtt szexeltek, a nő idegen férfiakkal is, amit a kislányoknak nézniük kellett.
SZTÁRVILÁG
Szilágyi György felesége levelében köszönetet mondott a mellette kiálló kormánypárti, női politikusoknak.
SZTÁRVILÁG
A lány elmondása szerint az erőszakos férfi azzal is fenyegette őt, hogy „vagy lefekszik vele, vagy hoz még 20 embert”.
SZTÁRVILÁG
Egy ukrán törvényszéki orvos szerint a Kijevtől északra fekvő tömegsírokban sok megégett és erősen eltorzult holttestet is találtak, amiket lehetetlen azonosítani.
SZTÁRVILÁG
A 27 éves férfit arra biztatta a felesége, hogy erőszakoljon meg ukrán nőket, csak neki ne mondja el.
SZTÁRVILÁG
A nevelőapa az akkor 7 éves nevelt fiát is durván bántalmazta, amikor részegen tört-zúzott az otthonukban.
SZTÁRVILÁG
„A 17 éves lány a cselekmény közben végig sírt és a szekrényt nézte” – írta az ügyészség.
SZTÁRVILÁG
A 28 éves férfi a vádirat szerint egy házibuli után követte el az erőszakot, minden előzmény nélkül.
SZTÁRVILÁG
András herceg jelentős összeggel járul hozzá Virginia Giuffre jótékonysági alapítványához, amely a szexuális támadások áldozatait segíti jogaik érvényesítésében.
SZTÁRVILÁG
A férfi a közös gyermeküket is zaklatta szexuálisan, a gyermekpornográf felvételeket pedig pedofilok által használt fórumokon osztotta meg.
SZTÁRVILÁG
A nő azután költözött el gyermekével, hogy kilépett a bántalmazó kapcsolatból. Erőszakos férje azonban megtudta, hol vannak, és kényszerítette feleségét, hogy hazamenjenek vele.
Népszerű
Ajánljuk