HÍREK
Az orosz külügyminiszter szerint amerikai kollégájával hétfőn arról egyeztettek, hogy hogyan tudják előkészíteni az Oroszország és az Egyesült Államok elnöke között elvben egyeztetett változatot a következő találkozóra.
HÍREK
De bármilyen Moszkva ellen irányuló agresszió „határozott választ” váltana ki. A külügyminiszter szerint a Nyugat provokációkkal vádolja őket. A politikus Izraelről és az Egyesült Államokról is éles kritikát fogalmazott meg.
HÍREK
Az orosz külügyminiszter egy interjúban azt mondta: a hírszerzésüknek nagyon jó értesülései vannak.
HÍREK
Az orosz külügyminiszter a nemzetközi garanciák szerepét hangsúlyozta, és jelezte, Moszkva tárgyalna az ukrán elnökkel. A Donbasz területe azonban továbbra is központi kérdés marad az orosz követelésekben.
HÍREK
A magyar külügyminiszter a béke fontosságát emelte ki, és kijelentette, hogy „ha az amerikaiak és az oroszok között civilizált együttműködés van, akkor a világ egy biztonságosabb hely.”
HÍREK
Szergej Lavrov hasznosnak nevezte az amerikai különmegbízott moszkvai látogatását, és folytatásra számít a találkozón. Szerinte Moszkva világos üzenettel készül Trump és Putyin találkozójára.
HÍREK
Az Oroszország-szakértő keményen visszaszólt Orbán Viktornak, amiért az személyeskedett vele a kényszersorozásos videó után. Rácz szerint Putyin csúnyán átverte a miniszterelnököt.
HÍREK
A Kreml folytatni akarja a májusi egyeztetéseket. Az előző találkozón nem született tűzszüneti megállapodás.
HÍREK
Az orosz diplomácia vezetője egyetértését fejezte ki Donald Trump amerikai elnökkel abban, hogy a békefolyamat a jó irányba halad.
HÍREK
A külügyminiszter szerint „az ilyen típusú támadásokat a szuverenitás elleni támadásnak kell tekinteni”. Felszólította az Európai Bizottságot is, hogy továbbra is vállalja-e a korábban vállalt garanciákat.
HÍREK
Az orosz külügyminiszter szerint szó sincs arról, hogy Putyin támogatná a NATO-békefenntartók Ukrajnába küldését. Trump ennek ellenkezőjét állította, de Moszkva azonnal reagált.
HÍREK
Moszkva szerint Lavrov és Rubio megerősítette készségét "a kölcsönösen tiszteletteljes párbeszéd" helyreállítására.
HÍREK
Szergej Lavrov azt mondta, hogy más országok is felismerhetik a koncepció hosszú távú előnyeit. A magyar külügy egyelőre nem reagált az orosz külügyminiszter kijelentésére.
HÍREK
Szijjártó Péter és Szergej Lavrov is kiemelt vendég lesz egy minszki biztonságpolitikai konferencián
Csak Szijjártót, Lavrovot és a szír külügyminisztert említette név szerint a konferenciáról szóló közlemény. A magyar külügyminiszter már tavaly is ott volt a minszki konferencián.
HÍREK
Szerinte „Oroszország mindig része lesz a közép-európai valóságnak”. A külügyminiszter dicsérte az oroszok rugalmasságát is, ugyanakkor nem felejtette el megfogalmazni kritikáit sem Ukrajna felé.
Népszerű
Ajánljuk