KÉK HÍREK
Szentendre, a művészek városa megmutatja, hogy lehet festői egy kis piac is. A képeket nézve biztos ti is kedvet kaptok hozzá.
KÉK HÍREK
Az önkormányzat megelégelte, hogy balesetveszélyes útakadályok miatt rengeteg bejelentés érkezik hozzájuk.
KÉK HÍREK
Muhi András producer, a legendás Inforg Stúdió alapítója fogalmazott így a szentendrei MűvészetMalomban futó kiállítás megnyitóján, ahol a stúdió korábbi alkotásai elevenednek meg.
KÉK HÍREK
Két napon át színpadi produkciók, kézműves bemutatók, felvonulás, zenei és táncos programok, gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat.
KÉK HÍREK
Ma adunk egy kis útmutatót, hogy Kelet-Európában mely sétálóutcákat érdemes felkeresni, melyek szuperhangulatosak és mesélnek az adott városról, ha nyitott szemmel járunk.
KÉK HÍREK
Egy hétvégére ismét kinyit a város, művészeti sétákkal, festőműhellyel, művészeti workshopokkal, műgyűjtő játékkal, interaktív színházzal, kertmozival és koncertekkel is készülnek.
KÉK HÍREK
„Bizisten”-re mondta, hogy az idős asszony séta közben megcsúszott, elesett, majd nekiadta 10 ezer forintját és a két gyűrűjét.
KÉK HÍREK
A városi TDM és a civilek összefogásával sikerült megvalósítani egy ötletet, amit a helyi vállalkozók támogattak.
KÉK HÍREK
Miután felmondtak a korábbi takarítók, a fenntartó átmeneti megoldásként egy helyi vállalkozóval kötött szerződést, amit egy hónap után módosított háromszoros díjazásra.
KÉK HÍREK
Megszólalt ugyan a tűzjelző, ám a dolgozók nem láttak sem tüzet, sem füstöt. Végül a beérkező HÉV utasai szóltak, hogy ég az épület.
KÉK HÍREK
Hatalmas lángokkal égett szerda este a szupermarket, veszélyeztetve a környező épületeket is. A lángokat éjjel sikerült megfékeznie a tűzoltóknak, de az üzletből már csak romok maradtak.
KÉK HÍREK
A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, folyamatosan küzdenek a lángokkal, amik állítólag már a szomszédos drogériára is átterjedtek.
KÉK HÍREK
A főügyészség a Magyar Nemzetnek küldött válaszában azt írta: a feljelentő által leírt cselekmény nem bűncselekmény.
Népszerű
Ajánljuk