HÍREK
A helyi fideszes országgyűlési képviselő korábban azt mondta, a kormány megelőlegezi az uniós forrást, amiből a felújítást finanszíroznák, most mégis erre a pénzre várnak.
HÍREK
A romániai Maros megyéből, Nyárádgálfalváról származó templom az unitárius közösség szertartásainak helyszínéül is szolgálhat.
HÍREK
Szeptember 10-én a lakodalom lesz a középpontban. Mesterség- és viseletbemutatók mellett vőfélyverseket tanulhatsz, készíthetsz rozmaring koszorút, hímezhetsz jegykendőt, tanulhatsz lakodalmi dalokat és táncokat és kóstolhatsz finomságokat is.
HÍREK
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemi kereste meg az önkormányzatot, akik viszont nem számítanak arra, hogy a helyiek a világűrrel kapcsolatos problémákkal keressék fel őket a jövőben.
HÍREK
A nyelvén csípte meg egy darázs munka közben, ezután összeesett. A gyors segítség ellenére sem tudták megmenteni az életét.
HÍREK
A Duna ilyenkor romantikus fényekben pompázik, a folyón úszó gyertyák mintha előttünk táncoló szentjánosbogarak volnának.
HÍREK
Egy galéria és egy hangulatos kisudvar környezetében várja a MANK a látogatókat a szentendrei ÚjMűhely Kávézóban.
HÍREK
Szellemi kulturális örökség bemutatók, színpadi produkciók, kézműves-foglalkozások, zenei és táncos programok várnak a Szentendrei Skanzenben.
HÍREK
Az FMC-hez ugyanannyi múzeum tartozik, mint ahány alkotóeleme van az italnak, azaz 11. Mindegyiket érdemes megnézni, a látványos finomságot pedig megkóstolni.
HÍREK
A festők városának kortárs látképeiből válogatott tárlattal adózik a MANK Szentendre virágzó képzőművészeti életének. A 2022. április 8-i megnyitó alkalmából nemcsak egy remek kiállítással gazdagodik a város, hanem az újonnan megnyíló ÚjMűhely Kávézó, illetve a művészek számára régi-új lehetőséget teremtő MANK Grafikai Műhely is átadásra került.
HÍREK
Március 12-15. között négy napon keresztül, négy tájegységben, 12 programelemmel, 9 kézműves programmal vár a Skanzen. Lesz huszártábor, lovas díszbemutatók, szablyakiállítás, kézműveskedés és főzés is.
HÍREK
Félig már-már a magunkénak érezhetjük az Oscar Isaac-kel és Ethan Hawke-kal érkező Moon Knight-ot.
HÍREK
Fényfestés, kisvonat, korcsolyapálya, forralt bor, mézeskalács, kézműves vásár és sokféle program - ezt kínálja Szentendre, Esztergom és Vác. Most videón, de madártávlatból is körülnézhetsz a hangulatos városokban.
HÍREK
Mesés volt: lassan kúszott be a pára a szentenderi Dunakorzóra. Betakarta a folyót, elrejtette a kikötőt, a kishajót, majd felkapaszkodott a sétányig. A napsugarak előbb narancsos, majd rózsaszín festménnyé változtatták a partot.
Népszerű
Ajánljuk