SZEMPONT
Ilyen mennyiségű ígéretből arra következtethetünk, hogy eléggé rosszul állhatnak - mondja az elemző az Orbán Viktor évértékelőjén tett bejelentésekről. Ugyanerre utalnak az ott elhangzott fenyegetések is, bár ezek egyelőre inkább csak hangoskodásnak tűnnek.
SZEMPONT
A két- és háromgyerekesek élethosszig tartó szja-mentessége több százmilliárdos tétel. A volt jegybankelnök úgy látja, bárki nyeri legközelebb a választást, az akkori pénzügyminiszter vállára fog rárogyni az állami bevételek ügye.
SZEMPONT
Donald Trump neve egy kémügyben bukkant fel újra. Egy volt KGB-tiszt, a kazah hírszerzés egykori vezetője szerint az amerikai exelnököt már 1987-ben beszervezték az oroszok, és azóta is Moszkva érdekeit szolgálja.
SZEMPONT
A kormányzati dolgozóknak részletesen be kell számolniuk az elmúlt héten végzett munkájukról, különben Musk szerint elveszítik az állásukat. A milliárdos a Twitter 2022-es átvételéből meríthetett ihletet az intézkedéshez.
SZEMPONT
Pénzes Márk Duchenne szindrómával küzd. Ez egy ritka betegség, ami az izmok lassú, de biztos leépülését okozza. Egy génterápia segítségével viszont esélye nyílna egy jobb és hosszabb életre.
SZEMPONT
A biztonságpolitikai szakértő szerint Donald Trump lépései után most olyan helyzet van, amikor gyorsan kell dönteni. Európa képes megvédeni magát, de ehhez „le kell mészárolni a szent teheneket.”
SZEMPONT
A horror koronázatlan királya hosszú idő után posztolt a saját X-fiókján, és a leírtakban nem is volt köszönet.
SZEMPONT
Az oktatáskutató nem ért egyet Pintér Sándor javaslatával, ahogy azzal sem, hogy az iskola előtt álló ovisokat kivennék a saját, vegyes csoportjukból és külön csoportba tennék. Elmondja, miért.
SZEMPONT
A kormánypárti lap szerint a mészárlás csak egy színjáték volt, nem pedig orosz háborús bűn. A cikk egy másik publicisztikára reagálva áll bele nyíltan az orosz narratívába.
SZEMPONT
Orbán Viktor kitiltással fenyegette meg azokat a civileket és médiumokat, amelyek amerikai támogatást fogadtak el, függetlenül attól, hogy ezt törvényesen tették. Hadházy Ákos szerint ezek nemcsak szavak, de minden attól függ, mit mutatnak a Fidesz mérései.
SZEMPONT
Miközben Trump szerint Ukrajna a hibás azért, mert Oroszország lerohanta, gyakorlatilag mindent megígért Putyinnak: az elfoglalt területeket, a NATO távoltartását és az orosz elszigeteltség megszüntetését. Úgy tűnik, Putyint partnerként, a saját szövetségeseit ellenségként kezeli.
SZEMPONT
Az amerikai elnök Ukrajna ügyében előre meggyengítette a saját pozícióit Putyinnal szemben - mondja az Amerika-szakértő. Bizonytalanabbá tette a NATO szerepét is, márpedig ha a NATO meggyengül, az oroszok elkezdhetik tesztelni, életben van-e még egyáltalán az ötös cikkely.
SZEMPONT
A hétvégén Magyar Péter pártja megmutatta, hogy országos méretű erővé vált - mondja az elemző. A most bemutatott arcokkal pedig azt üzente, hogy a Fidesz-kormány irányából is képesek támogatókat és szavazókat szerezni.
SZEMPONT
Több tízezer amerikai katonát vonhatnak ki Európából, az európai vezetőknek pedig szembe kell nézniük azzal, hogy az Egyesült Államokra már nem lehet úgy támaszkodni, mint korábban. Ezzel Putyin két évtizedes célja valósulhat meg.
SZEMPONT
A Tisza Párt kongresszusán jártunk, ahol óhatatlanul eszünkbe jutott egy korábbi rendszerváltási kísérlet hajnalán egy hajdani rendszerváltó párt kongresszusa. Az fiatalos volt és kócos, a mostani profi és lelkes.
SZEMPONT
Számos vállalást tett Magyar Péter az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjak területén. Szombati beszéde után megkérdeztük, mindezt miből fogják finanszírozni, amennyiben kormányra kerülnek.
SZEMPONT
Az igazságügyi minisztérium teszteli, ki hajlandó végrehajtani a tisztán politikai utasításokat, és ki nem. Amikor megpróbálták rábírni az ügyön dolgozó ügyészeket a korrupciós vádak ejtésére, inkább sorra lemondtak. Azt írták, ehhez nem adhatják a nevüket.
Népszerű
Ajánljuk