SZEMPONT
Mit kaptunk a kényszerűségből megtapasztalt, számunkra új formától? És mit nem? Mire tanított? És még inkább: mire figyelmeztetett?
SZEMPONT
Tompa Andrea és Kollár-Klemencz László is szerepel a videóban, ahol elmondják, szerintük miért fontos ez.
SZEMPONT
A rejtőzködő immunitás az, amely leginkább befolyásolta a koronavírus terjedését, kicsúcsosodását, végül lecsengését. Az egyes országoknak a legkülönbözőbb karantén-politikája volt, a járvány mégis szinte mindenütt ugyanúgy viselkedett.
SZEMPONT
„Kihúznak a kis buborékomból, amibe bezártam magam. Most ez lett az újabb rémálom. Elég abszurd, nemdebár?” Vélemény.
SZEMPONT
A járvány nem, a hangulatkeltés viszont azonnal megjelent a legszegényebb kelet-magyarországi településeken – mondja az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Arról is mesélt, mi valósult meg a gyakorlatban a digitális oktatásból.
SZEMPONT
Azt mondja, a nagymamája szinte biztosan koronavírusban halt meg, de nem került az áldozatok listájára. Az anyukája rajta van, de szerinte félrevezető adatokkal.
SZEMPONT
Egy autista kisgyerek meghökkentő fogalmazását és a személyesen is érintett nő alapos helyzetértékelését már több ezren megosztották a Facebookon.
SZEMPONT
Számos alternatív megoldást ajánlott a fegyelmezésre alkalmas eszközzel felszerelt őrök helyett.
SZEMPONT
A most kialakult lemaradás pedig szeptembertől tovább halmozódhat, ha nem kapnak megfelelő felzárkóztatást. Egy, a járvány alatt végzett kutatásról beszélgettünk Kende Ágnes szociológussal.
SZEMPONT
Az első szabadon választott miniszterelnök elsőszülött fia, Antall György beszélt édesapjáról a Válasz Online-nak.
SZEMPONT
Hogyan vészelték át a járványhelyzet legkeményebb időszakát? Találtak-e megoldást a túlélésre? Mire számítanak a következő időszakban?
SZEMPONT
Megszavazta a parlament a nemváltást ellehetetlenítő törvényt. A férfiként született Dóri elmesélte, mit érez most.
SZEMPONT
Elvette a kedvüket a visszatéréstől a tengeren töltött karantén és a sok hitegetés, mikor és hogyan jöhetnek haza. A világon összesen több tízezren ragadtak hajókon, négyen öngyilkosok lettek.
SZEMPONT
„Milyen érzés a magyar egészségügyben dolgozni orvosként? Május 17-én már kifogytam a fizetésemből” – írja Patric Lausch.
SZEMPONT
Erre utal a webáruházi forgalom növekedése. Egyes futárszolgálatok több csomagot kézbesítettek az elmúlt hetekben, mint a tavaly karácsonyi időszakban.
SZEMPONT
Mindenki megmutatta az erejét, csak az nem érdekelt senkit, hogy a lakókkal mi történik. A sajtó ugyanúgy dolgozott, mint a politikusok, két csapat van, háború van. Egyelőre a halálos áldozatok idősek.
SZEMPONT
Egy Londonból Budapestre utazó magyar nő beszámolójából megtudhatjuk, hogy milyen változásokra kell számítania annak, aki mostanság repülővel utazik.
Népszerű
Ajánljuk