BALATON
A vékony jégréteg egyre kisebb darabokra esett szét, amelyek aztán a déli part felé tolódtak, és közben tovább morzsolódtak.
BALATON
A legtöbbször az útra szakadt ágak, kidőlt fák akadályozták a forgalmat, de néhány esetben parkoló és közlekedő járművek is megsérültek a viharos szél miatt.
BALATON
Újabb ciklon érte el hazánkat vasárnapra virradó éjszaka, legnagyobb tavunknál mérték a legerősebb széllökéseket.
BALATON
A cudar idő előtt azonban még akár 24 fok is lehet, majd jelentősen visszaesik a hőmérséklet, és fagyok is előfordulnak majd.
BALATON
Lehűléssel indul az augusztus, felhőszakadással, szélviharral és jégesővel csaphatnak le a zivatarok
Hétvégén északon és nyugaton elkezd mérséklődni a kánikula, az Alföld déli részén viszont kitart a hőség, szombaton még 36-37 fok is lehet.
BALATON
A délután második felétől előbb a Dunántúl déli felére érkeznek intenzív zivatarok, amelyek kelet felé helyeződnek át, este pedig az Alföld déli részén is heves zivatarok jelennek meg.
BALATON
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 22 fok között alakul, de az északkeleti tartósan csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.
BALATON
Budapesten és Pest megyében rengeteg dolguk volt a tűzoltóknak a viharos szél okozta károk miatt, sérülés azonban sehol nem történt.
BALATON
Volt, ahol vastag faágakat tört le a szél, máshol egy buszmegállót is kidöntött. Budapestet 100 km/órás széllökéssel érte el a front.
BALATON
Intenzív csapadékhullámmal és viharos széllel érkezik a markáns hidegfront. Mutatjuk, hol várható ma este és éjjel nagy vihar.
BALATON
A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra.
BALATON
A fél országban zivatarokra kell számítani, amiket viharos széllökések és jégeső is kísérhet.
Népszerű
Ajánljuk