KÉK HÍREK
A gyereket kivizsgáló orvos azt mondta, hogy a sérülés keletkezhetett bántalmazástól, és ezt le is írta a látleletében az intézmény vezetőjének. Az otthon azonban ennek ellenére sem tett feljelentést.
KÉK HÍREK
A kisfiút egy alkoholproblémákkal küzdő nevelő bántalmazhatta. Az RTL szerint a történteket megpróbálhatták eltitkolni a család és az orvosok elől is.
KÉK HÍREK
A csütörtöki posztban megosztott videón a miniszterelnök munkanélküliségi mutatókat sorol egy uszodaátadón. Hadházy szerint a 2010-es 15 ezres szám a település népességéhez mérten nem áll meg.
KÉK HÍREK
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.
KÉK HÍREK
A tinédzser először remegni kezdett, majd hirtelen összeesett az osztályteremben. A mentők percek alatt a helyszínre értek, helikopter is érkezett érte.
KÉK HÍREK
A független képviselő az épülő szekszárdi magánkórházról tett közzé képeket a Facebook-oldalán. Szerinte „a közegészségügy megmentéséhez a költségvetés nagyobb százalékát kell erre költeni, és meg kell szüntetni az esztelen lopást.”
KÉK HÍREK
A képek amúgy nemcsak a klímák hiányáról árulkodnak, hanem a legtöbb magyar kórházi épület végtelenül lepusztult elektromos hálózatáról is - írja a független képviselő.
KÉK HÍREK
Félegyházi Krisztián Szekszárdon jelent meg, de a Dombóvári FC helyett a hazaiak csapatához csatlakozott véletlenül. A történteken végül mindenki nevetett.
KÉK HÍREK
A független országgyűlési képviselő szerint a szekszárdi borász esete, illetve a körülötte kialakult gazdasági hálózat jól mutatja, hogy a Fidesz-rendszer sokkal kiterjedtebb, mint azt manapság gondolni szokás.
KÉK HÍREK
Az ügyészség szerint túlárazott pályázatokkal csalták ki az állami támogatást. A borászatot korábban miniszterek is meglátogatták.
KÉK HÍREK
A pár nem jelent meg a bíróságon, és a rendőrség sem találta őket lakcímükön. Az ügy vádlottjai Németországban vagy Spanyolországban lehetnek.
KÉK HÍREK
Magyar Péter Szekszárdon tartott beszédében reagált Orbán Viktor csütörtöki Facebook-bejegyzésére, amelyben azzal vádolta a Tisza Pártot, hogy Brüsszellel együtt összeesküdtek a magyarok ellen.
KÉK HÍREK
A két asszonyt azért küldték el a munkahelyéről, mert szóltak a munkáltatójuknak, hogy nem kapják meg a túlórákért járó bért, és az őket alkalmazó magáncég szerintük a jelenléti ívet sem vezette megfelelően.
KÉK HÍREK
Hadházy Ákos írt a szekszárdi karácsonyi megbízásról. A képviselő számításai szerint a családi cég 3-4 millió forintos profitot tehet zsebre, miközben a csomagok tartalma szerinte bolti árakon ennél olcsóbban is beszerezhető lenne.
KÉK HÍREK
Hadházy Ákos beszámolója szerint a dokumentumot két hét után levették a kormányhivatal honlapjáról, ám ő előzőleg kimentette és most megosztotta.
KÉK HÍREK
A takarítók szerint azért rúgták ki őket, mert szóltak, hogy nem kapják meg a túlórákért járó bért, és jelenléti ívet sem vezetnek. A kormányhivatal most hatósági eljárást indított az őket alkalmazó cég ellen.
KÉK HÍREK
A művelődési ház jelenlegi igazgatója Szekszárd fideszes polgármesterjelöltje, aki az ügyben eddig nem nyilatkozott.
Népszerű
Ajánljuk