KÖZÖSSÉG
Azt nem tudni, hogy került az állat a folyóba, de szerencsére sikerült kijutnia egy kis segítséggel.
KÖZÖSSÉG
A helyi polgármester méltatta a cégvezető eredményét, arról azonban nem beszélt, hogy a kormányközeli céghez kerül az üzem.
KÖZÖSSÉG
Nem ment gyorsan a sofőr, ez volt mindenki szerencséje. Ráadásul rögtön utána egy másik szarvas a szembejövő autó előtt rohant át.
KÖZÖSSÉG
A műsorvezetőnő nagyon elszomorodott, amiért kárba veszett a munkája. Már nem először tesz kárt a kertjében a vadállat.
KÖZÖSSÉG
Babák Mihály a testületi ülésen azt mondta egy képviselőnőnek, hogy: „Nem rakom a számba. Ez nőnek jobban áll, mint nekem.”
KÖZÖSSÉG
Az 'agancsozók' miatt menekülő állatok fennakadhatnak kerítéseken, kifuthatnak az utakra, vagy komolyan megsérülhetnek. A Pilisi Parkerdő több szomorú esetet is elmesélt figyelmeztetésként.
KÖZÖSSÉG
Mivel más megoldás nem volt, kötél segítségével egymás után kötötte az állatokat, így sikerült kihúzni őket a partig.
KÖZÖSSÉG
A különleges séta során nemcsak a gímszarvasok nászával, hanem az éjszakai erdő életével is megismerkedhetsz.
KÖZÖSSÉG
A csicskatartók nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.
KÖZÖSSÉG
Az állatok először a házak felé szaladtak, de mivel nem jutottak át, az erdő felé indultak el.
KÖZÖSSÉG
Hogy a minden bizonnyal éhes szarvasok miért nem a 800 méterre lévő vadetetőt választják, még nem tudni.
KÖZÖSSÉG
Örök élmények várnak a buborékoló láperdő felett vezető fasétányon, a különleges ciprusok közt álló kilátón, az ősi magyar állatokat bemutató pusztán, és a legszebb gímszarvasokat rejtő erdőben is.
Népszerű
Ajánljuk