FELFEDEZŐ
A romok alól eddig tizennégy embert emeltek ki, közülük nyolcan nem élték túl a balesetet. Kilenc embert még keresnek.
FELFEDEZŐ
Pozitív, hogy a magyarok megindultak a belföldi szállások felé, de a belföldi turizmus túlnyomó részét a fővárosiak adják, és rengetegen el is hagyták a szakmát.
FELFEDEZŐ
A tanszállodában az Esztergomi Szakképzési Centrum által oktatott 17 szakmacsoportból 9 szakmacsoport diákjai sajátíthatják majd el a gyakorlati ismereteket, három iskolából.
FELFEDEZŐ
A Széchenyi István utcai szálló mélygarázsában két autó teljesen, további kettő pedig részben égett.
FELFEDEZŐ
Pedig már a francia zászlót is felhúzták a főtéren. A pluszköltségeket természetesen kifizetik, de a helyiek csalódottak.
FELFEDEZŐ
A gigaberuházás nem egyeztethető össze a Ramsari Egyezményben megfogalmazott bölcs hasznosítás elvével és súlyosan károsítaná Magyarország természeti értékeit, a Fertő-tó élővilágát.
FELFEDEZŐ
A város 825 millió forintot kapott kiesett bevételeinek pótlására, míg a hotel 2,8 milliárd forintos állami támogatásban részesült.
FELFEDEZŐ
Az árat - üzleti titokra hivatkozva - nem közölték, de szerintük korrekt megállapodás született. A tervek szerint a felújítás után a szálláshelyek mellett kollégium és képzési központ is lesz az épületben.
FELFEDEZŐ
Az újranyitás mellé 1000 egészségügyi dolgozónak ajánlott fel két ingyenes éjszakát a szállodalánc.
FELFEDEZŐ
Többek között minigolf-pályával és 152 szobával várhatja a fenntartható luxushotel a vendégeket 2025-től.
FELFEDEZŐ
A politikus szerint nagyon valószínűtlen, hogy valaki szombat este érkezik a párjával üzletelni vagy okosodni a fővárostól egy órányira fekvő luxuskastélyba.
FELFEDEZŐ
A testület egy applikáció megtervezését is javasolja, ami könnyen kiszűrné, kik jogosultak az újrainduló szolgáltatások igénybevételére.
FELFEDEZŐ
Hétfőtől a bizonyos országokból Londonba érkezőket a reptérről egyből a karanténszállókba viszik.
FELFEDEZŐ
A felcsúti vállalkozó érdekeltségébe tartozó Hunguest hotellánc kapta a legnagyobb mentőövet az államtól.
Népszerű
Ajánljuk