SZTÁRVILÁG
Hiába szerették egymást Lacival, sajnos sok olyan tényező volt, ami gátja volt a boldogságuknak. Egyfelől mind a ketten a munkára koncentráltak, így egyikük sem tudott elegendő időt fektetni a kapcsolatba.
SZTÁRVILÁG
Nehéz múlttal, de új reményekkel érkezett a műsorba Ramóna. Állítása szerint volt párja teljesen megváltozott a gyerek születése után, telefonon sem keresi soha gyerekét.
SZTÁRVILÁG
Ahogy korábban szerelmi életükről, úgy most szakításukról sem kívántak nyilatkozni. 2022 tavaszán teljesen titokban jöttek össze, sokáig munkatársaik sem tudtak kapcsolatukról.
SZTÁRVILÁG
A műsor fődíjaként elnyert 5 millió forintot a páros egyenlően szétosztotta. A lemezlovas a takarítócégébe és egy lakás megvásárlásába fektette, Dorina viszont félrerakta.
SZTÁRVILÁG
Luca a színpadon talál menedéket: hétről hétre Hegyes Bercivel bizonyít a Dancing with the Starsban. Az azonban egyre többeknek feltűnt, hogy Luca az utóbbi hetekben már nem volt jelen a Sztárbox felvételein, és Roli sem szurkolt a nézőtéren szerelmének.
SZTÁRVILÁG
A gazda remélte, hogy a kamerákon túl újra megtalálhatják a közös hangot Pannival, de hiába minden próbálkozás, mégsem sikerült összekötniük életüket.
SZTÁRVILÁG
Az első hónap nagyon jól sikerült, a másodikban azonban megváltozott a nő. Végül ugyanabban a vadászházban szakítottak, ahol a műsor alatt ismerkedtek.
SZTÁRVILÁG
A pár 12 évig volt együtt, hullámzó volt a kapcsolatuk, most pedig a szakításuk után sem csitulnak a kedélyek.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető bevallotta, a sportsikerei mellett kudarcként éli meg, hogy nem sikerült egyben tartania a családját. Már két éve nincsenek együtt Krisztinával.
SZTÁRVILÁG
A szokások szerint a legtöbben kiállnak a politikus mellett, és elítélik a volt barátnő kitálaló interjúját. Ugyanakkor vannak, akik Vogel hangfelvételének készítése kapcsán felemlítik a Varga Judit-párhuzamot is.
SZTÁRVILÁG
A Sztárban Sztár All Stars legutóbbi részében, a felkészülés közben ejtett el egy sejtelmes mondatot.
SZTÁRVILÁG
A nyár közepén még boldogan mesélt új kapcsolatáról. A párja mondta ki, hogy vége, ami akkor eléggé megviselte.
SZTÁRVILÁG
Az utóbbi időben különösen megrázta, hogy egyik partnere, egy 51 éves nő, azért döntött a távozás mellett, mert több együttlétre vágyott, mint amit a szexuális menetrendje engedett.
SZTÁRVILÁG
Nem a baba miatt szakítottak VV Gerivel, és Geri nem is csalta meg őt – árulta el Reni. Azt is bevallotta, hogy már nem terhes.
SZTÁRVILÁG
A szakítás után Csilla már egy másik férfival közös képet töltött fel a közösségi oldalára. Később ő árulta el, hogy már Zsolti is ismerkedik.
SZTÁRVILÁG
Közben pedig VV Verának nekimentek a kommentelők, ugyanis közülük sokan azzal vádolják, hogy VV Geri miatta hagyta ott a terhes VV Renit.
Népszerű
Ajánljuk