Pár hete még boldogan mondta ki az igent a kamerák előtt, a Házasság első látásra című műsor két szereplője, Szolnoki Szabolcs és Fecső Judit, és a nézők is happy enddel láthatták zárulni a történetüket. Később azonban mégis szakítottak.
„Valami kezdett elfogyni, tehát nem teljesen passzoltunk össze, időbeosztásilag, életvitelszerűleg. A túl sok energiájával volt gond, tehát túl korán kelt, tehát a bioritmusunk nem passzolt. Ez egy párkapcsolatban probléma lehet, szerintem. Én próbáltam ezt a kapcsolatot megmenteni, de aztán egy olyan irányban ment el, ami végül a különválásunkat jelentette”
– mesélte Szabi azt is elárulta, hogy szerinte a kapcsolat kezdeti lendülete gyorsan elmúlt.
„Az elején minden új és izgalmas volt, de ahogy jobban megismertük egymást, rájöttünk, hogy mást akarunk”
- fogalmazott.
A házasság tehát véget ért, de az üzletember nem tervez túl sokáig egyedül maradni.
„26 évig nős voltam, tehát én úgy gondolom, hogy egy párkapcsolati személy vagyok, annak ellenére, hogy most a második házasságom is zátonyra futott. De nyitott vagyok teljesen egy új és különleges hölgy társaságára, amiből még bármi is lehet” – tette hozzá.
Szabi azt is elárulta, hogy máris három nő érdeklődik iránta.
„Új irány felé mutat az életem, és három hölgy is van, aki így, a kegyeimért versenyez, ha így mondhatom. (...) Három versenyző hölgy lenne, de Szabiból csak egy van, úgyhogy valamilyen irányba ezt ki kell fordítsam vagy mind a hárman kapnak egy-egy gyémántgyűrűt, hogy békesség legyen”
– mondta mosolyogva a gyémántkereskedő, aki elárulta, Judittal már nem tartják a kapcsolatot.
Pár hete még boldogan mondta ki az igent a kamerák előtt, a Házasság első látásra című műsor két szereplője, Szolnoki Szabolcs és Fecső Judit, és a nézők is happy enddel láthatták zárulni a történetüket. Később azonban mégis szakítottak.
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.
A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:
„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”
Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.
Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”
– mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.
Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hosszú Katinka második babáját várja. A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején az Instagramon osztotta meg a hírt, és rengeteg gratuláció érkezett hozzájuk.
Kedden új fotóval jelentkezett, és további részleteket is elárult: kiderült a kicsi neme és a neve.
A nagytesó is készül a bővülésre: Gelencsér Mátéval közös első gyermekük, Kamília lelkesen várja a kistesót. Erről egy meghitt fotó tanúskodik, amely az úszólegenda 24 óráig látható Instagram-sztorijában jelent meg.