FELFEDEZŐ
Egy 38 éves essexi nő minden nap faggatta a kapcsolatáról a mesterséges intelligenciát. Végül a szakítóüzeneteket is a ChatGPT-vel íratta meg.
FELFEDEZŐ
Csütörtökön viharos gyorsasággal omlott össze a köztük lévő szövetség. Trump már a Musk cégeinek adott milliárdos megrendelések visszavonásával fenyegetőzik, Musk pedig arról írt, hogy az amerikai elnök érintett lehet egy szexuális botrányban.
FELFEDEZŐ
A Nyerő Páros egykori szereplője évekkel a szakítás után beszélt először nyíltan Antóniával való kapcsolatáról. Azt is elárulta, miért nem működött a közös élet.
FELFEDEZŐ
Korábban tagadta a szakítást, de a közös képek eltűntek, férje neve is lekerült az oldaláról. Végül maga erősítette meg a hírt az Instagramon.
FELFEDEZŐ
A zenekarban továbbra is együtt dolgoznak, a döntés hátterében a családalapítással kapcsolatos nézetkülönbség állhatott.
FELFEDEZŐ
A Sugarloaf egykori álompárja éveken át kitartott egymás mellett, még a Nyerő Párosban is remekeltek. A kapcsolatuk azonban csendben véget ért, a zenében továbbra is együtt dolgoznak.
FELFEDEZŐ
A rapper azt is elmondta, hogy volt párja pánikrohamot kapott a posztjaitól, és magára haragította a nyilvánosságot is.
FELFEDEZŐ
Az író nehéz időszakon van túl, volt több komoly műtétje is, de most már jól érzi magát. A betegsége a szerelmével csak még jobban elmélyítette a kapcsolatát.
FELFEDEZŐ
Osváth Zsolt és volt férje, Patrik még tavaly decemberben jelentették be, hogy közel tíz év kapcsolat és egy év házasság után a különválás mellett döntöttek. A hír sokakat meglepett, és azonnal elindultak a találgatások arról, hogy mi vezethetett a szakításukhoz.
FELFEDEZŐ
Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté házassága 2017-ben ért véget, alig egy évvel az esküvőjük után, amikor közös fiuk, Ádám még csak négy hónapos volt. Az énekesnő a Duna Ridikül című műsorában beszélt arról, hogyan élte meg a szakítást.
FELFEDEZŐ
A volt miniszterelnök szerint a kormányfő és az Európai Unió kapcsolata végleg megszakadt. Magyarországnak viszont meg kellene szabadulnia Orbán Viktortól, „különben mi is rajtavesztük”.
FELFEDEZŐ
A szakítás nem volt könnyű számára, de próbálja feldolgozni. Korábban még úgy nyilatkozott, hogy új párja tökéletes számára, és akár újra megházasodna. Most viszont már lezárta a kapcsolatot.
FELFEDEZŐ
A légtornász élete hatalmas fordulatot vett, amikor kisfia féléves korában úgy döntött, egyedül folytatja. Azóta voltak kapcsolatai, de rájött, hogy először önmagában kell rendet tennie, mielőtt újra megnyílna a szerelemnek.
FELFEDEZŐ
A szőke szépség egy népszerű profi táncossal mutatja meg, hogy milyen remekül táncol. A rajongók máris odavannak értük.
FELFEDEZŐ
Puskás Peti és Eke Angéla hosszú évekig egy párt alkottak, de 2019-ben bejelentették, hogy külön folytatják. A szétválás ellenére megmaradt közöttük a barátság, sőt, Angéla most is szeretettel beszél egykori kedveséről.
FELFEDEZŐ
A nehézségek ellenére mindketten folytatni akarták, mégsem működött Brumi és Reni házassága. Brumi azt is elárulta, hogy ő hozta meg a döntést.
Népszerű
Ajánljuk