KULT
A 71 éves férfi ellátogatott abba a svájci városba, ahol felnőtt. Könnyen elképzelhető, hogy a világ legdrágább nyaralós képeit küldte haza az ismerőseinek.
KULT
A 72 éves férfi korábban Lábodon élt, és még egyszer el akart jutni a somogyi településre. Az egész út 3200 kilométer volt.
KULT
Barlangot ásott magának a bajba került család, hogy abban vészelje át az éjszakát, de hiába. Egy hatodik síelőt is eltűntként keresnek.
KULT
Két éve szökött Svájcba az a magyar-svájci kettős állampolgárságú férfi, aki a vád szerint 12 év alatti lányokat molesztált.
KULT
Négy órán keresztül tartotta fogva egy vonat utasait a 32 éves iráni férfi Svájcban. A túszejtővel WhatsAppon keresztül is kommunikáltak, de nem értettek szót vele.
KULT
A külügyminiszter éppen Genfbe tartott, hogy részt vegyen az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének közgyűlésén.
KULT
A magyar miniszterelnök az idén 90 éves svájci konzervatív hetilap, a Weltwoche ünnepségén beszédet tart és részt vesz egy pódiumbeszélgetésen, ami regisztrációhoz és belépődíjhoz kötött.
KULT
Bár nem mondható remekműnek a film, arra kétségtelenül jó, hogy az ember elgondolkozzon arról, hogyan érdemes élni, és hogyan nem.
KULT
Az UBS bank közel 36 milliárd dolláros rekordprofittal zárta az idei második negyedévet. Warren Buffett befektetési cége pedig még ennél is többet kaszált.
KULT
A képek szerint egy havas hegycsúcsra esett a gép. Csodával határos módon mindenki túlélte a balesetet.
KULT
Azt írta, elfogyott az ereje, a gyerekeit sem láthatja, nem maradt semmije, nem lát maga előtt más lehetőséget.
KULT
A svájciak fel vannak háborodva, a magyar kommentelők szégyenkeznek, hogy épp nálunk történt meg ez.
KULT
Az 1,1 százalékra emelt vagyonadó miatt sokan Svájcba költöztek, ugyanis ott sokkal alacsonyabbak az adók.
KULT
2022 májusában egy francia család követett el csoportos öngyilkosságot a svájci Montreux-ben. Amikor a rendőrség kopogtatott, úgy érezték, értük jönnek.
Népszerű
Ajánljuk