FELFEDEZŐ
Az amerikai Jonathan családja pert indított a csontkovács, a kórház, valamint három orvos ellen. A bíróság szerint az orvosok súlyosan hanyagul jártak el, ezért a bíróság 27,5 milliárd forintnak megfelelő, összesen 75 millió dollár kártérítést ítélt meg.
FELFEDEZŐ
A közlemény szerint a pápa halálát nem a korábban kezelt súlyos tüdőgyulladás okozta. A váratlan halálát az agyi stroke és szívelégtelenség okozta.
FELFEDEZŐ
A troponinszint mérése pontosabban jelezheti előre a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, mint a jelenlegi módszerek. A kutatók több mint 62 ezer ember adatait elemezték.
FELFEDEZŐ
Kulka egy friss interjúban azt is elárulta, hogy számára sem egyszerű emberek között lenni. Ha tehetné, a legtöbb idejét inkább otthon töltené fekete golden retrieverével.
FELFEDEZŐ
Először 2021 nyarán, a reggeli futásából hazaérve esett össze az otthona kapujában. Másodszorra pedig a tévé előtt ülve.
FELFEDEZŐ
Az énekes egyedül maradt a nehézségekkel, de már túl van rajta, sőt új párjával már a családalapítás is szóba került.
FELFEDEZŐ
Cori Broadusnál korábban egy súlyos autoimmun betegséget diagnosztizáltak, ám hiába kapott rá gyógyszereket, semmi nem segített. Végül más módszert kezdett kipróbálni.
FELFEDEZŐ
A párja nem vett észre semmit, csak a végén, amikor a nő nem tudott beszélni. Először azt hitte, be van drogozva.
FELFEDEZŐ
Győrfi Pál korábban visszautasította Spányik András vádjait, ő most arról beszélt: sokak véleményét hangosította ki bejegyzésével.
FELFEDEZŐ
Az OMSZ határozottan visszautasítja az orvos vádjait, aki viszont szervezési hibákat emleget.
FELFEDEZŐ
Így van most az énekesnő a sztrókja után. Kulka János kétnaponta jön hozzá, ő segít neki a beszédtanulásban.
FELFEDEZŐ
Cormick Scanlan december 6-án lett először rosszul. Az első után még több agyvérzést kapott néhány nap alatt a fiatal sportoló egy ritka betegség miatt.
FELFEDEZŐ
A mesterséges intelligencia alapú applikáció a rákot, a sztrókot és a Parkinson-kórt is kiszűrheti a tudósok szerint.
FELFEDEZŐ
Először nem látott az egyik szemére, aztán zsibbadni kezdtek a végtagjai, végül pedig már a felolvasás sem ment.
FELFEDEZŐ
A Magyar Stroke Társaság elnöke szerint a stroke-ellátás területén Magyarország a világ élvonalába tartozik.
FELFEDEZŐ
A 34 éves anya több orvoshoz is fordult, mire beutalták egy vizsgálatra, amely megállapította nála a sztrókot. Mégis csak egy évvel később, véletlen tudta meg, mi történt vele.
Népszerű
Ajánljuk