KULT
Az új évad 2024 szeptemberében indul, új köntösben és friss lendülettel. Az utolsó előadás, az Őrült nők ketrece tegnap este került színpadra.
KULT
A színész bevallotta, hogy még szakember segítségét is kérte, hogy fel tudja dolgozni a történteket, és képes legyen továbblépni.
KULT
Fogalma nem volt a TV2 műsorvezetőjének, hogy melyik kulcs kihez tartozik. Káoszba és nevetésbe fulladt a műsor felvétele.
KULT
A színész most először beszélt arról, hogy annak idején miért hagyta ott a Vígszínházat. Egy konkrét esetet is megemlített, és azt mondta, nem csak ő nem érezte jól magát a társulatnál.
KULT
A színész, műsorvezető nagyon elfoglalt, rengeteget játszik színházban és filmekben, szerepel a tévében. Most azonban úgy döntött, hogy változtat.
KULT
A népszerű színész elmondta, milyen a közös munka Alföldi Róberttel, mit szeret legjobban a munkájában, és mit gondol új szerepéről Az ügynök halálában.
KULT
A színész beszélt arról is, hogy különböző italok különféle hatással vannak rá. Elmondta, mi a legnagyobb baj akkor, ha iszik.
KULT
Egy arra járó vette észre, hogy a színész az autójával nekikoccant egy másik járműnek, de nagyobb baj nem történt.
KULT
A színész Hajdú Péterrel beszélgetve mondta el, hogy bár elévült már a büntetett előélete, de a köztudatban még mindig annak tartják.
KULT
Gáspár Győző a Párharc pénteki adásában azt állította, élő állattal támadta őt meg a műsorvezető. A celeb sikítva és pánikolva próbált elmenekülni előle.
KULT
Felfokozott izgalmak, az új évad első élő showja – csoda, hogy a színészt elragadta az érzelem?
KULT
A kereskedelmi csatorna frissíteni és fiatalítani szeretne a csapatát, ezért új műsorvezetőket keresnek. Már meg is kezdték a válogatásokat.
KULT
Az ATV műsorvezetője a sminkszobában szelfizett egyet, de azt is elmondta, hogy nagy babaváró buli és bejelentés nem várható.
Népszerű
Ajánljuk