KULT
A Rovatból

„Szeretem nagyon, amikor lábra áll ez az »iszapszörny«” – Interjú Stohl Andrással

A népszerű színész elmondta, milyen a közös munka Alföldi Róberttel, mit szeret legjobban a munkájában, és mit gondol új szerepéről Az ügynök halálában.

Link másolása

A Centrál Színház Alföldi Róbert rendezésében mutatta be Az ügynök halálát Stohl András és Balsai Móni főszereplésével.

– Egymás után kapod nagy szerzők darabjait. Most is láthatunk a Vígszínházban Shakespeare-ben, Csehovban, Molnár Ferencben, a Centrálban pedig Willy Lomant alakítod Arthur Miller klasszikusában… Van még varázsa számodra ezeket játszani, vagy szerep-szerep?

– Nincs szereprangsor. Mindent, amit az ember próbál, azt a lehető legjobban akarja megcsinálni. Természetesen nagy szerencsém, hogy a világirodalom legkiválóbb szerepei is megtalálnak. De mindegy, hogy hívják azt a szerepet.

Egy III. Richárd, vagy Hamlet akkor válik igazán azzá, amikor az ember próbál és dolgozik vele, magára formálja, és ettől szép ez.

A munkafolyamat az, amitől ténylegesen naggyá, vagy sikeressé válik. Willy Loman is ilyen. Ráadásul egy nagyon jó passzban lévő Alföldi Róberttel és nagyon jó kollégákkal dolgozhattam együtt a próbaidőszakban.

– Alföldi egyik kedvenc színésze vagy, hiszen nagyon sok rendezésében szerepeltél már az évek során. Milyen a közös munkátok dinamikája? Például egy Willy Loman esetén közösen alakítjátok ki, milyen is ez a konkrét ügynök?

– Valóban sokat dolgoztunk együtt, és remélem, hogy még nagyon-nagyon sokat is fogunk a későbbiekben is. Nehéz arról, beszélni, hogyan dolgozunk. Általában Robi olvassa fel a darabot az olvasópróbán, és abból az ember már sejti, hogy mit szeretne.

Soha nem véletlen, hogyan oszt szerepet. Nem kell azon harcolni, hogy az adott szerep való neked vagy sem, hiszen azért osztotta rád, mert nagyon bízik benned, főleg, ha már ismer.

A rendelkező próbán közösen fejlesztjük az előadást, utána pedig terelget.

Mintha lenne egy futópálya felfestve, és ha kilépek a csíkok közül, akkor szól, hogy menjek vissza, mert arra van a jó irány.

– Hallgat is rád adott esetben?

– Abszolút. Ha mondok valamit, átgondolja, és vagy egyezik az ő elképzelésével vagy nem. De nem csinál hiúsági kérdést belőle.

– Ha azt mondjuk, Willy Loman, sokaknak még mindig Tímár József vagy Dustin Hoffman jut az eszébe, vagyis egy sokkal megesettebb figura, mint amilyen te vagy.

– Ha Robi rám osztja Willy Loman szerepét, ebből már valószínűsíthető, hogy nem egy 70-80 éves, hajlotthátú emberre gondol, hanem olyan valakire, akinek egyébként nem is feltétlenül az ügynöki munka, ami nem megy, hanem maga az élet, és ebbe szép lassan belebolondul.

– Ezzel együtt azt gondolom, hogy Willy Loman a totális ellentéted. Hisz te a hullámvölgyek ellenére is sikeres ember vagy a pályád csúcsán, sokan szeretnek. Willy Loman talán soha nem is volt a pályája csúcsán. Hogy tudtál mégis kapcsolódni ehhez az elesett figurához, aki talán soha nem is volt igazán sikeres?

– Nekem az a dolgom, hogy elképzeljük, ha én egy ilyen helyzetbe kerülnék, milyen lenne. És éppen ettől lesz olyan tragikus talán a mi Willy Lomanünk – de ezt a nézőknek kell eldönteni –, hogy ott egy életerős férfi, aki ebbe beleszakad.

Nekünk főleg az emberi kapcsolatokról szól a darab, nem arról, hogy Loman nem tud már eladni. Nem is tudjuk, mit árul.

A család, a hazugságok felhalmozása, amiktől belülről lassan szétrohad. Hogyan menekül egy másik világba, ami nem létezik… Inkább erre próbáltunk menni.

– Ha jól tudom, anno a főiskolán nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatotok Robival.

– Ennek már 35 éve. Én már első éves voltam, és híre ment, hogy jön „az” Alföldi, mert Robi már akkor híres volt. Én meg nem értettem, ki ez az Alföldi, és nem voltunk feltétlenül szimpatikusak egymásnak.

Aztán volt egy vizsgaelőadásunk, ami után Robi odajött, és gratulált, tetszett neki amit csináltam. Azóta gyakorlatilag megszakíthatatlan a barátságunk, művészileg és emberileg is.

– Van színész, aki a játékot szereti, van, aki a felhajtást, a csillogást. Te mit élvezel legjobban a munkádban?

– A próbákat szeretem nagyon, amikor mindannyiunk – a kellékes, az öltöztető, a díszítő, a világosító, a hangosító, a rendező, a színészek – segítségével lábra áll ez az „iszapszörny”. És aztán nagyon szeretem megmutatni a nézőknek.

Szeretem érezni azt a csöndet, ami Az ügynök halála végén is van, miután Balsai Móni elmondja az utolsó monológját, és el elindul a függöny lefelé.

Az döbbenetes élmény, hogy ott ül több száz ember, és néma csöndben ugyanarra gondol. Az nagyon jó dolog.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: