SPORT
De Bruyne rosszul fogadta, hogy emlékeztették rá: „Aranygenerációnak” szokták nevezni az övét. Videó is készült a kínos sajtótájékoztatóról.
SPORT
A portugálok pénteken Hamburgban a 2018-ban világbajnok, 2022-ben vb-ezüstérmes franciákkal játszanak a negyeddöntőben.
SPORT
A 85. percben egy francia támadás hozta meg végül a továbbjutást. Bár nem saját játékosról ment a kapuba a labda, de végül ez is elég volt a győzelemhez.
SPORT
A spanyolok a félidőig egyenlítettek, a második játékrész elején pedig a vezetést is átvették, a hajrára fordulva pedig szép gólokkal fölényes sikert arattak.
SPORT
Az egyenlítés után a hosszabbítás első percében Harry Kane rögtön fejelt egy gólt, így Anglia megfordította a mérkőzést, és bejutott a legjobb 8 közé a németországi Európa-bajnokságon.
SPORT
A pole pozícióból induló Verstappen nagyon simán eljött a rajtnál, az első kör végén egy másodperc volt az előnye. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a Red Bull klasszisa simán diadalmaskodik, de az 52. körben egy "elnyújtott" kerékcserével magára húzta Norrist.
SPORT
Ennyi időt követően visszatér az egyik legőrültebb Red Bull esemény, amelyen saját meghajtású, házi készítésű kocsik mérkőznek meg egymással.
SPORT
Svájci csodáról beszél egész Európa, miután az ország válogatottja, egy egészen sima győzelemmel hazaküldte az Eb-ről a címvédő olasz válogatottat. A 2–0-s siker az eddig látottak alapján nem volt nagy meglepetés, ráadásul a svájci futball egyre inkább tényezővé válik a világban.
SPORT
A dánok a vezető gólt is megszerezhették volna, ha nincs egy egycentis les. A mérkőzés 25 percet állt egy hatalmas vihar miatt.
SPORT
Óriási villám csapott le a stadion mellet a 36. percben, majd özönvízszerű eső zúdult a pályára.
SPORT
Az egész meccsen magabiztosabban játszott az alpesi ország, az Azurrók semmilyen ellenszert nem tudtak találni ellenük.
SPORT
Kezdődik az Európa-bajnokság kieséses szakasza, vagyis mostantól nem lehet hibázni, mert a vesztes elbúcsúzik a sorozattól. A nyolcaddöntők szombaton kezdődnek, de a nagy kérdés, hogy ki nyeri meg a németországi tornát.
SPORT
Simone Rossi szerint most nagy a csalódás, de az ilyen helyzetekből származnak a legfontosabb tanulságok.
SPORT
Spanyolország lehet két hét múlva az ezüstérmes, ha nem téved az Opta szuperszámítógépe. Az olaszoknak alig van esélye a címvédésre.
SPORT
Bidzina Ivanisvili szerint a szerdai győzelem történelmi jelentőségű volt. Ha válogatott a spanyolok ellen is nyer, akkor újabb mesés jutalom jár majd a csapatnak.
SPORT
Marco Rossi összeszedte a magyar labdarúgás krémjét, ők pedig arra voltak képesek, hogy legyőzzék a gyengébb ellenfelet. A jobbak ellen esély sem volt. Tíz éve ezért is hálásak lettünk volna, de mára megnőtt az étvágy.
SPORT
Egy újabb kajakos szólalt meg az ügyben. Lucz nem érti, hogy lehet, hogy egy ilyen ügyet 2024-ben így eltussolnak mindenféle következmények nélkül.
Népszerű
Ajánljuk