SPORT
Az elődöntőben a japán Kano Koki lesz az ellenfele 20 órakor. Újabb magyar érem lehet vasárnap.
SPORT
A kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes magyar versenyző második olimpiáján a mongol Lkhagvasuren Sosorbaram elleni győzelem után kikapott az ötkarikás ezüst- és bronzéremmel is rendelkező olasz Odette Giuffridától a negyeddöntőben, így a bronzéremig tartó vigaszágra került.
SPORT
A magyar csapat jól kezdett, de aztán sokat hibáztak, így a brazilok elhúzhattak. Végül Böde-Bíró Blanka védése és Simon Petra gólja ért győzelmet.
SPORT
Fucsovics Márton a legjobb 32 közé jutásért lép pályára, a vízilabdások pedig a franciákkal játszanak majd csoportmeccset. Ma is lesz kinek szurkolni.
SPORT
A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni sikerrel kezdett, ezt követően a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult.
SPORT
Gyönyörű a háttérben a világ legikonikusabb épülete, az előtérben pedig a nemzeti zászlót lobogtató sportolók
SPORT
A magyar csapat zászlaját Böde-Bíró Blanka kézilabdázó és Tóth Krisztián cselgáncsozó lengette.
SPORT
A futballválogatott hétfőn reptetett drónt az új-zélandiak edzése fölött. Súlyos büntetést kaptak, három embernek távoznia kellett Párizsból.
SPORT
Pénteken még csak megnyitó, szombattól azonban beindul a nagyüzem. Már az első napokon is rengeteg magyarért szoríthatunk.
SPORT
Matt Dawsonnak azt mondták az orvosok: a műtét után sem biztos, hogy normálisan tudja majd használni az ujját. A játékos ezután döntött úgy, hogy akkor jöjjön az amputáció és ezzel együtt az olimpia.
SPORT
A szünetben már három góllal vezettek a franciák. Ezt az előnyt a meccs végéig meg is őrizték.
SPORT
Az olimpia bajnok és világcsúcstartó csak kedden úszik először Párizsban. Azonban különös, hogy több mint egy hete az edzője sem látta Milákot.
SPORT
Egy kicsit megkésett szerelésen kaptak össze. A Wrexham szezonjait a Disney+-on futó sportdokusorozat is rögzíti.
SPORT
Bemutatták a csapat új mezeit. Van dizájnelem, ami a Felcsút feletti égre utal és van, ami a nyitottságra és sokszínűségre, a rózsaszín pedig az MBH Bank előtt tiszteleg.
SPORT
Keményen nekiment csapatának Max Verstappen, miután a Hungaroringen csak az 5. helyet tudta megszerezni. Üzent azoknak is, akik szerint túl messzire ment a kritikával.
SPORT
Barabás Imre és Hartmann Máté voltak a leggyorsabbak az idei Balaton-átúszáson. Másodpercre azonos idővel értek a célba.
Népszerű
Ajánljuk