SPORT
A magyarok legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.
SPORT
A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya a közösségi média oldalán azt írta, hogy előre kell nézni, kedden újra a pályán lesznek! Ugyanakkor hozzátette: a csapat köszöni a támogatásokat, amelyekre a nehéz pillanatokban is éppúgy szükség van, mint a győzelmekkor.
SPORT
A következő ellenfél Bosznia-Hercegovina lesz, akivel a magyar válogatott szeptember 10-én csap össze a Puskás Arénában.
SPORT
Kedden a válogatott Bosznia-Hercegovina ellen javíthat. Ha nem sikerült, az a szövetségi kapitány szerint komoly konzekvenciákat kell, hogy maga után vonjon.
SPORT
Suba Róbert a negyedik helyen ért célba. Kiss Péter Pál - aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult - így már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
SPORT
Érmek érmek hátán a paralimpia pénteki napján. Korábban Pap Bianka húzott be egy aranyat, de Konkolynak is van már első helye is.
SPORT
Kiara Rodriguez paralimpiai rekorddal, 6,05 méteres ugrással nyerte a versenyt, de Petra második helye így is óriási siker. Kétszer is megjavította az egyéni legjobbját.
SPORT
A kiváló magyar atléta megvédte paralimpiai bajnoki címét, egyben ő a szám kategóriájának világcsúcstartója is.
SPORT
A háromszoros olimpiai bajnok műtétje szerencsére jól sikerült, ezért esze ágában sincs befejezni a pályafutását.
SPORT
Rachael Gunn pontosan tisztában volt azzal, hogy sokan nem értik majd meg a stílusát. Azt is tudta, hogy nem győzhet Párizsban.
SPORT
Saldanha korábban Brazílián kívül Japánban, Kínában és Azerbajdzsánban is megfordult, de most a magyar bajnokhoz igazolt. A szerb ligában 27 mérkőzésen 17 gólt lőtt, ami elég volt ahhoz, hogy a Fradi kinyissa a pénztárcáját.
SPORT
A magyar számítástechnikai oktatás egyik megalapozója és sokak által használt matematika tankönyvek szerzője megnyerte a 95+ kategória országos bajnokságát 100 méteres síkfutásban, 4,11 másodperces eredménnyel.
SPORT
Luterán Petra egyéni csúcsot futott, de épphogy lemaradt a dobogóról. Ekler Luca világbajnokként érkezett Párizsba, de egy jó előfutam után csak az ötödik helyre érkezett be.
SPORT
Andrea Kimi Antonelli eddig szép pályafutást tudhat maga mögött, igaz, pénteken már összetört egy Mercit.
Népszerű
Ajánljuk