FELFEDEZŐ
A kőhíd római alapokra épült, és bírta az eddigi megpróbáltatásokat. Most az extrém sok eső miatt megnőtt a vízszint és erős lett a sodrás is, ami a vesztét okozta.
FELFEDEZŐ
Fehér Norbert hét éve raboskodik Spanyolországban, ahol az egyik legveszélyesebb elítéltként tartják számon. Többször is megpróbált fegyvert készíteni, ezért a hatóságok folyamatosan szigorítják a biztonsági intézkedéseket.
FELFEDEZŐ
Isak Andic a fiával és családtagjaival túrázott, mikor a tragédia bekövetkezett. A Mango divatmárka alapítója 71 éves volt.
FELFEDEZŐ
Folyamatosan költözött, személyazonosságot váltott, és titkosított vonalakon kommunikált. A rendőrök Spanyolországban fogták el, Magyarország már kérvényezte a kiadatását.
FELFEDEZŐ
Óscar Sánchez Gil ráadásul a csalás és pénzmosás elleni osztályt vezette. Őt és párját is őrizetbe vették, miután a világ egyik legnagyobb kokainfogása közben bizonyosságot nyert bűnössége.
FELFEDEZŐ
A lakosokat a veszélyhelyzetre figyelmeztetik, az odautazóktól pedig azt kérik, halasszák el az utazásukat, ha tehetik.
FELFEDEZŐ
Több ezer katonával küzdenek a természeti katasztrófa ellen, de sokan így is elégedetlenek az állami mentéssel. Az idő pedig mindeközben nem akar jobbra fordulni.
FELFEDEZŐ
Olyan erővel sodort el mindent a víz Valencia környékén, hogy az emberek teljesen tehetetlenek voltak. Az áradás fákat döntött ki, autók és kukák sodródtak az utcákon.
FELFEDEZŐ
Rozi két éve költözött ki férjével, miután eladták budapesti lakásukat, és vásároltak La Marinában egy ingatlant. Állítása szerint kevesebből is megvannak, mint Magyarországon.
FELFEDEZŐ
Mateo a barátaival focizott vasárnap Mocejónban, amikor a támadó egy éles tárggyal megszurkálta a kisfiút. A hatóságok két házkutatást tartottak az ügyben, ennek eredményeképpen tartóztattak le egy fiatal férfit.
FELFEDEZŐ
3900 fontot fizettek az egyhetes spanyolországi nyaralásért. A szállodába érkezve azonban megdöbbentek, amikor a szobák állapota teljesen eltért a szálloda weboldalán látott képektől.
FELFEDEZŐ
Spanyolország szerte hatalmas esőzésekről számoltak be. Ibizán és Mallorcán narancssárga riasztást adtak ki. Bár a hőhullám végetért az országban, voltak, ahol a vihar miatt többen megsérültek.
FELFEDEZŐ
A 35 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadás egy Barcelona melletti kisváros parkolójában történt.
FELFEDEZŐ
Spanyolország az örökrangsorban Németországot maga mögött hagyva 1964, 2008 és 2012 után negyedszer nyerte meg a kontinensviadalt.
FELFEDEZŐ
A szakértő szerint az idei Eb-n a showt elviszik a búcsúzó játékosok. Úgy véli, hogy a magyar válogatott németországi szereplése abszolút a realitás volt.
FELFEDEZŐ
A spanyol csapat hátrányból tudott fordítani, így ötödször is bejuthatott a kontinensviadal fináléjába.
Népszerű
Ajánljuk