KÖZÖSSÉG
Egy nap alatt 809-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során. Lassult a fertőzés növekedésének üteme, a vizsgálatok az elmúlt egy napban 7026 új esetet azonosítottak.
KÖZÖSSÉG
Nincsenek meg a legalapvetőbb feltételek a biztonságos munkához - ezt mondják az ideiglenes kórház alkalmazottai.
KÖZÖSSÉG
Az elmúlt 24 órában 769-en haltak meg az országban. Több száz rendőr és csendőr is elkapta már a vírust, a hadseregben is sok a fertőzött.
KÖZÖSSÉG
Eddig több mint 24 ezren veszették életüket a koronavírusban és közel 123 ezren gyógyultak meg világszerte.
KÖZÖSSÉG
A fertőzöttek között több mint ötezer egészségügyi dolgozó is van, akik egy része a megfelelő védőfelszerelés utánpótlásának hiánya miatt kaphatta el a koronavírust.
KÖZÖSSÉG
A katonákat azért vezényelték ki Spanyolországban, hogy átvizsgálják és fertőtlenítsék a lakásokat. Sok idős embert azonban magukra hagyva találtak meg.
KÖZÖSSÉG
Egy hónapja éppen a járvány miatt ragadtak az európai országban, akkor még az tűnt biztonságosabbnak.
KÖZÖSSÉG
Az olasz turista hat napja érkezett a járvány olaszországi gócpontjából a Kanári-szigetekre.
KÖZÖSSÉG
Mivel a környéken több vegyiüzem is működik, a helyiek mérgezésre gyanakodnak, ám erre egyelőre semmi bizonyíték.
KÖZÖSSÉG
Több mint háromezer elhagyatott szellemfalu van már Spanyolországban. Vajon ez megoldás lehet?
Népszerű
Ajánljuk