KULT
15 embert darabolt fel Új-Mexikóban, de mégis egy állítólag önvédelemből elkövetett New Jersey-i gyilkosság miatt kapták el a 47 éves férfit.
KULT
30 év után derült ki, hogy ő a felelős az ország legismertebb gyilkosságsorozatáért, 20 évig azonban egy ártatlan férfi ült helyette a börtönben.
KULT
Amikor a férfi az autó csomagtartójába hajolt, hogy ellenőrizze a csomagokat, a gyanúsított fejbe lőtte, holttestét pedig a közeli Szilas-patakhoz vitte és otthagyta.
KULT
Női szemszögből mutatja be minden idők egyik legszörnyűbb sorozatgyilkosa történetét az Amazon sorozata.
KULT
„Így jöttem rá, hogy az apám sorozatgyilkos” – egy nő megrázó vallomása apjáról, akit ő buktatott le
April Balascio már 40 éves volt, amikor nyomozni kezdett apja után. A szörnyű valóságról most egy új dokumentumfilmben beszél.
KULT
Kutcher elmondása szerint két órát késett a megbeszélt randiról. A lányt azalatt 44 késszúrással szabályosan lemészárolta egy sorozatgyilkos.
KULT
A bárányok hallgatnak gyilkosát is részben róla mintázták. Harminc lány megölését vallotta be, de ennél valószínűleg sokkal többet gyilkolt.
KULT
Halálos dózisú gyógyszert adott be a betegeknek a volt ápoló, hogy az újjáélesztésükkel lenyűgözze kollégáit.
KULT
Már születési helye is baljós volt, mert Átokházán jött a világra, majd pénteken, 13-án hozták meg ellene a halálos ítéletet.
KULT
Ujj Mészáros Károly filmje, az X - a rendszerből törölve novemberben jön, igazi sztárparádéval. Mutatjuk a képeket.
Népszerű
Ajánljuk