ÉLET-STÍLUS
Azt már vizsgálták korábban is, hogy milyen műfajok jönnek be nekik a legjobban, és milyenek nem.
ÉLET-STÍLUS
Radics Gigi, Király Viktor és a Kelemen Kabátban előadásában pedig új dalokat is írtak. Ezeket most ti is meghallgathatjátok.
ÉLET-STÍLUS
Imádod vagy utálod, egy biztos: ezek szólnak majd a rádiókból és a szórakozóhelyeken, de a strandokon sem úszod meg.
ÉLET-STÍLUS
Lehet, hogy a számaik ismerősek számotokra, de az együttes nevét tuti, hogy nem tudnátok megmondani! Mutatjuk!
ÉLET-STÍLUS
Volt, amit félrefordítottak és úgy maradt, akadt amit megálmodtak, sőt találni olyat is, aminek szomorú valóságalapja van.
ÉLET-STÍLUS
A sztár neve: Hong Kong Style Egg Waffle, amit egyelőre csak egyetlen helyen kóstolhattok meg.
ÉLET-STÍLUS
Az első helyezett nem lesz meglepetés, de több magyar előadó és zenekar is az élmezőnyben végzett.
ÉLET-STÍLUS
A magyar rádiókban legtöbbet játszott slágerek közül a legnépszerűbb egy francia szám lett, de szerepel benne három magyar is.
ÉLET-STÍLUS
El nem képzelnétek, kik vannak az első három helyen. A ti kedvenceitek is szerepelnek a toplistán?
ÉLET-STÍLUS
Egy kiváló magyar zenész, Szepesi Viktor bebizonyította, hogy mennyire jól áll a Wellhello slágerének egy kis dobjáték.
ÉLET-STÍLUS
A 2010-es években vajon melyik igazi régi slágert játszották le legtöbbször? A te kedvenced közte van?
ÉLET-STÍLUS
Egy weboldalon 1958-tól mostanáig rákereshettek, mi volt az adott napon a legnagyobb sláger - sőt, meg is hallgathatjátok.
ÉLET-STÍLUS
DJ Earwormnak köszönhetően Katy Perry, a One Direction, Pharrell Williams és további 22 előadó szerepel egy klipben.
ÉLET-STÍLUS
Tudósok végre megtalálták azokat a dallamokat, amelyeket képtelenek vagyunk kiverni a fejünkből. Mutatjuk a listát!
ÉLET-STÍLUS
...de nem csak azon, hanem szerintünk még IceJJFish szerzeményén is. Ilyen agyzsibbasztó alkotással mi még nem találkoztunk.
Népszerű
Ajánljuk