HÍREK
Néhány hete a volt kormányfő férjét, Peter Murrellt, az SNP volt pénztárnokát és pártigazgatóját is őrizetbe vették az ügyben, de még aznap szabadlábra helyezték.
HÍREK
A szemtanú több fotót is készített a medúzáról, az egyiket a vízben, és néhányat a partmenti homokban.
HÍREK
A skót Paul Carberry 16 évesen öt késszúrással megölt egy férfit egy vonaton. Több mint 40 éve történt az eset, Kate Middleton állítólag nem tudott róla.
HÍREK
A rendőrök egy skót kirándulóhelyen keresik az eltűnt férfit, akinek várandós menyasszonyát kedd reggel találták meg a közös otthonukban.
HÍREK
A háromezer tonnás kutatóhajó állítólag a viharos szél miatt dőlt el 45 fokos szögben. A jármű a 2018-ban elhunyt, Microsoft-alapító Paul Allen hagyatékának birtokában van.
HÍREK
A férfit már 1978-ban meggyanúsították, azonban akkor nem volt elég bizonyíték ahhoz, hogy vádat is emeljenek ellene. Most viszont bebizonyosodott, hogy szánt szándékkal ölte meg volt feleségét, aki rettegett tőle.
HÍREK
180 szarvast és a szigetre látogató turistákat kell elsősorban rendben tartani. Áram nincs, ahogy boltok sem. Cserébe szép a kilátás.
HÍREK
12 óra munka, 12 óra pihenés, mindez akár hónapokon keresztül, szélsőséges időjárási viszonyok között is.
HÍREK
Nicola Sturgeon szerint a skót függetlenség kivívásához olyan vezetőre van szükség, aki nála alkalmasabb a politikai ellentétek áthidalására.
HÍREK
A cukortól a kóláig, a tojástól a banánig lefotóztuk a kinti árakat, és összevetettük az itthoniakkal.
HÍREK
Házakat, sportautót vett az összegből, sőt még a volt feleségének is adott belőle. Egy balul elsült befektetés viszont a mennyből a pokolba juttatta.
HÍREK
A műanyagzacskót nemcsak kívülről, hanem belülről is feliratokkal látták el. Erre nem számított a buliba induló skót nő.
HÍREK
Úgy vélik, hogy ha Skócia független országként visszalép az Európai Unióba, a skót vállalatok ismét részesei lesznek a világ legnagyobb egységes piacának, és az emberek szabad mozgásának helyreállításával újból hozzáférésük lesz az uniós munkaerőhöz.
HÍREK
Három nő meggyilkolásáért ítélték el Peter Tobint, de saját bevallása szerint 48 embert ölt meg.
Népszerű
Ajánljuk