SZTÁRVILÁG
Az egykori ketrecharcos világbajnoknak a verseny során kifordult a bokája, amit később megterhelt azzal, hogy leugrott egy kocsi platójáról.
SZTÁRVILÁG
A 20 éves lánynak leszakadt a köröm az egyik lábujjáról. Bekötözött lábbal csinálta végig az estét.
SZTÁRVILÁG
Egy autó a járdára hajtott, kidöntötte a fát, az esett szerencsétlen módon a lányával arra sétáló anyára.
SZTÁRVILÁG
Nem bírta az influenszer válla a terhelést, ezért edzőjével úgy döntöttek, hogy mégsem indul az RTL bokszműsorában.
SZTÁRVILÁG
3500-nál is többször riasztották az elsősegélynyújtókat idén nyáron. A szokásos sérülések mellett már az extrém hőség miatt is sok emberen kellett segíteni.
SZTÁRVILÁG
A skótok elleni győztes meccsen milliók aggódtak érte, meg is kellett műteni. Elmesélte, milyen megterhelő időszakon van túl.
SZTÁRVILÁG
A kisfiút már többször megműtötték, de a teljes gyógyulásához egy speciális kompressziós ruhára lenne szüksége, viszont ez 2 millió forintba kerül.
SZTÁRVILÁG
Jansik Szilárd szemét Francesco Condemi találta el. Elmondása szerint meg sem fordult a fejében, hogy ne térjen vissza a medencébe.
SZTÁRVILÁG
A szervezők közlése szerint az artista állapota már javul, és a cirkuszi társulat tagjai úgy döntöttek, hogy megtartják a következő előadásukat.
SZTÁRVILÁG
Az énekes-műsorvezető egyébként sem teljesen egészséges válla nem bírta a folyamatos edzések által jelentett terhelést.
SZTÁRVILÁG
A színész soha többet nem fogja tudni behajlítani az egyik kezét. A zuhanás során eltört a lába és a válla, de a térde és a lábfeje is súlyosan sérült.
SZTÁRVILÁG
A gyerekek kisháznak nézték a kutat, és be akartak bújni. A deszka azonban beszakadt, a kislány pedig a kútba zuhant.
SZTÁRVILÁG
A korábbi amerikai elnök a republikánus konvención jelent meg először azóta, hogy Pennsylvaniában megpróbálták lelőni.
SZTÁRVILÁG
Jó ötletnek tűnt, hogy a láncfűrészével kezd el játszani. Az eszköz azonban nem játék: hatalmas sebet ejtett a férfi mellkasán, mindezt élőben közvetítve a TikTokon.
SZTÁRVILÁG
A férfin több műtétet hajtottak végre, hónapokig volt kórházban, esélye sincs arra, hogy korábbi favágó munkáját végezhesse.
SZTÁRVILÁG
Nagy Tamás elmesélte, hogy a kórházban találkozott az egyik utasával is, aki megható módon köszönt el tőle.
SZTÁRVILÁG
Arra kérte az újságírókat, hogy amíg lábadozik, ne zavarják a kérdéseikkel. A Fradi TV jövő keddi adásában látható majd a teljes videóinterjú.
Népszerű
Ajánljuk