KÖZÖSSÉG
Az Allee karácsonyi jótékonysági felhívása nemcsak a pénzbeli adományokat, hanem a közösség erejét is megmutatta, miközben három alapítvány munkáját segítette.
KÖZÖSSÉG
A katasztrófa miatt már több mint 150 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát. Egy speciális vegyi anyaggal próbálják fékezni a lángok terjedését.
KÖZÖSSÉG
Mindent meg kell tenni a másik emberért, annak viszont semmi értelme, hogy a mentést megkísérlő hegymászó is meghaljon. Mérlegelni kell. Klein Dávidnak egy ötpontos checklist segít, hogy tudja, mit tegyen, ha segíteni kell.
KÖZÖSSÉG
Az idős nő szerencsére nem sérült meg. Jól megpakolt szatyrait egy mentőápoló vitte fel a harmadik emeletre.
KÖZÖSSÉG
Az M3-as aszfaltján próbálta újraéleszteni hároméves kisfiát az édesanya, akinek a mentők segítettek a mobilon keresztül, amíg az mentőautó megérkezett. Egy édesapa állt meg a fiával, hogy addig is segítsen.
KÖZÖSSÉG
A fiatal zenész humanitárius szervezeteknek és a város újjáépítéséhez kezdett adománygyűjtésbe.
KÖZÖSSÉG
A lista folyamatosan bővül, egyre több szervezet kapcsolódik be az ukránok és a kárpátaljai magyarok megsegítésébe.
KÖZÖSSÉG
A kollégiumokban 200 férőhelyet biztosítanak, valamint segélycsomagokat osztanak a határon túli hallgatóknak.
KÖZÖSSÉG
Vasárnap délelőtt két helyszínről indítottak élelmiszeradományt az érintett településekre, és már a továbblépéssel kapcsolatos feladatokat, a hosszú távú segítségnyújtás csomópontjait határozzák meg.
KÖZÖSSÉG
A két szolgálatban lévő járőr látta a szerencsétlenül járt esetkocsit, és azonnal felajánlotta segítségét.
KÖZÖSSÉG
Segítségnyújtás nélkül távozott a baleset helyszínéről, majd később egyszerű járókelőként akart elvegyülni a kíváncsiskodók között.
KÖZÖSSÉG
Egy 35 éve mentőként dolgozó férfi volt az, aki először észrevette, hogy a színész rosszul van. Elszomorítja, hogy a forgalmas úton sokan meg sem álltak.
KÖZÖSSÉG
A férfi reggel szenvedett balesetet, de csak délután vették észre, hogy beragadt a roncsba. Egy csatornában állt meg az autója, szerencséje volt, hogy nem fulladt bele a vízbe ennyi idő alatt.
Népszerű
Ajánljuk