SZEMPONT
Manyi nénitől senki nem kérdezte meg egész nap, hogy evett-e vagy ivott-e bármit. Manyi néni majdnem teljesen mozgásképtelen, nagyothalló, kicsit zavart és nem utolsósorban rákos volt. Mit tehetünk, ha szeretteink kórházba kerülnek?
SZEMPONT
Betti 16 évvel ezelőtt költözött az Egyesült Királyságba. Ott nyitva állt a lehetőség, hogy az anyukája 59 évesen ismét terhes legyen. Csak épp az ő gyerekével, aki az unokája.
SZEMPONT
Egy hete több mint 150 gyerek rajzolta le egy szegedi alapítvány kezdeményezésére, hogy mit kér karácsonyra.
SZEMPONT
A szegedi Fatima Ház Alapítvány több mint félezer családot támogat rendszeresen. Abban bíznak, hogy a rajzok segítenek még több támogatót találni.
SZEMPONT
A buszon lévő kamera nem rögzítette a dulakodást, így a tetteseket sem lehet azonosítani. Mindez lassan egy éve történt.
SZEMPONT
A világhírű történész nem szereti a „patthelyzet” analógiát, mert, „a háború nem sakkjátszma”. Nyíltan Ukrajnával szimpatizál, jelenleg is drónok vásárlására szervez gyűjtést.
SZEMPONT
A szerencsének köszönhető, hogy egy orvos és egy rezidens is ült a nézőtéren. Az előadás megszakítása után azonnal szakszerű ellátást tudtak nyújtani a művészeknek.
SZEMPONT
Mivel a videókban nincs buzdítás a szavazásra, nem biztos, hogy politikai reklámnak számítanak. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a szuverenitásra mindig érzékeny magyar kormány mennyi pénzt költött a lengyelországi választásokra.
SZEMPONT
A kisfiú lépe minimális ütésre is szétrepedhet és elvérezhet. Tudja, hogy beteg, ennek ellenére imád focizni, biciklizni. A szülők sajnálják, de óvni kell a gyereket.
SZEMPONT
Katar külügyi államminisztere biztosította Szijjártót, hogy amint értékelhető információval rendelkeznek, azt azonnal átadják.
SZEMPONT
Ezt fontosabbnak tartotta, mint színész karrierjét. Egy időben malibui otthonát is olyan emberek számára alakította át, akik hozzá hasonlóan függőségekben szenvedtek.
SZEMPONT
A család, a barátok és a szerelme is most gyűjtést szerveznek, hogy teljesíthessék a kívánságait.
SZEMPONT
A csoport vezetője szerint kapcsolatban vannak az illetékesekkel, de kaptak anyagi segítséget magyarországi romáktól is.
SZEMPONT
Egy háromgenerációs családi ház égett porig Pomázon, Kiss Ernő Zsolt és felesége művészeket hívna segítségül.
SZEMPONT
Az Atlantára zúduló hirtelen felhőszakadás sárfolyammá változtatta az utcát, ahol az autóból már nem tudott kimenekül a sokkos állapotba került sofőr.
SZEMPONT
Kedden tanítási időben egy végrehajtó ürítette ki a Qualitas Gimnázium épületét. Most a soroksári polgármester intézne ideiglenes épületet az intézménynek, a titkár szerint 30 napon belül megoldódik a helyzet.
Népszerű
Ajánljuk