SZEMPONT
A Rovatból

Manyi nénit reggel hatkor bevitte a családja a sürgősségire, aztán otthagyták víz, étel és telefon nélkül – éjfélig

Manyi nénitől senki nem kérdezte meg egész nap, hogy evett-e vagy ivott-e bármit. Manyi néni majdnem teljesen mozgásképtelen, nagyothalló, kicsit zavart és nem utolsósorban rákos volt. Mit tehetünk, ha szeretteink kórházba kerülnek?


Este 8-kor ismerkedtünk meg. Ágyszomszédok lettünk a sürgősségin. Nagy luxus, hogy jutott ágy, és nem ülve kellett várakozni. Csak a legveszélyeztetettebb pácienseknek járt ez az extra szolgáltatás. Így a terhességemre tekintettel egyedüli „fiatalként” gurítottak oda a magatehetetlen kisöregek közé. És így én lettem az első, akitől Manyi néni segítséget kérhetett. 14 órás étlen-szomjan töltött várakozás után halkan nyöszörögve megkért, hogy hozzunk neki vizet. De az is lehet, hogy eddig tartott, hogy összeszedje a bátorságát, hogy szólni merjen egyáltalán bárkinek. Hiszen láttam, hogy nagyon zavarba jött, amikor utána bemutatkoztam, megkérdeztem a nevét, és mondtam, hogy mondja nyugodtan, ha kell valami.

Annak, aki még a kisközösségek világában nőtt fel, szokatlan hogy ma már a sors által egymás mellé sodort idegenekkel kell összefognia, ha úgy hozza az élet. Mert már hiába várod, hogy olyan segítő kéz bukkanjon fel, amit ismersz. Végül mi – mert velem volt kísérő is - intéztünk neki ágytálat, adtam neki a puffasztott rizsemből, és felajánlottam, hogy a telefonomról felhívhatja a családtagjait.

Nagyon nagy harag volt bennem. Tehetetlen düh. Nem kéne idős nénikéknek éheznie és szomjaznia fél napon át. Először kézenfekvő módon az egészségügyisekre haragudtam. De a többórás várakozás alatt volt időm megfigyelni, hogy szívvel-lélekkel próbálják kézben tartani a káoszt.

A nagy jövés-menésben és panasztengerben képtelenség átlátni, hogy pontosan ki hány korty vizet ivott. Figyelnek vérnyomásértékeket, laboreredményeket, gyógyszerezést – és ezen az osztályon amúgy nem is feladatuk az etetés-itatás. Amikor a sürgősségi protokollokat kitalálták, még két, de legfeljebb 8 órás várakozás volt az általános. Most már 6-12 de akár 18 órával kell számolni.

Épp ezért szerintem lassan ideje volna felülvizsgálni a lejárt szavatosságú eljárásrendeket, hiszen egészségügyi okból is monitorozni kéne, hogy fennáll-e a kiszáradás lehetősége, és esetleg azért romlanak-e a nagy gondossággal mért laborértékek.

Persze ott az emberi faktor, hogy protokoll nélkül is eszébe juthatna valakinek, hogy rákérdezzen, hogy mi a helyzet a páciens alapvető szükségleteivel. De én leszek az utolsó, aki ezt felrója nekik. Én (még) csak két gyerekről gondoskodom, és előfordult, hogy egy-egy zűrös napon délután fél ötkor döbbentem rá, hogy még nem ebédeltek. És a sürgősségin minden nap zűrös.

Szóval tehetetlen dühöm új céltáblát kellett, hogy keressen. Manyi néni családjára kezdtem haragudni. Hogy lehet egy palack ásványvíz, keksz és legfőképpen telefon nélkül itthagyni a szerettünket? Miért nem ellenőrizték százszor, hogy minden nála van-e? Telefon, pénz, gyógyszerek, okmányok, leletek, zsepi, stb.? Esetleg ennyire rosszban vannak? Megeshet, hogy egy megöregedő bántalmazó szülő irányába jobb csak a minimum szinten tartani a kapcsolódást, de jelen esetben nem tűnt reálisnak ez az opció.

És valóban, amikor éjfélkor megérkeztek, egy szerető család képe rajzolódott ki előttem. Aggódtak a mamácskáért. Kétségbeesve hallgatták, hogy mennyi ideig nem ivott egy korty vizet se. Félmondatokból azt is összetettem, hogy messziről jöttek, és bonyolult volt megszervezni a kórházba való eljutást.

Nem állt össze a kép. Mégis miért hagyták itt 18 órára minden nélkül a magatehetetlen nénit? Mivel még további 3 órát volt szerencsém várakozni, volt időm végiggondolni és összeilleszteni a részleteket. Ők még a régi rendszerhez voltak szokva.

Ahol egyrészt “majd az orvos tudja”, másrészt megvolt mindennek a (rugalmatlan) rendje – ennek minden pozitívumával és negatívumával együtt. Amikor még nem volt orvos- és nővérhiány, akkor valóban szinte elég volt a kórház kapujáig eljuttatni a beteg családtagot, ott átvette őt a „rendszer” és „csak” passzívan bele kellett simulni.

Hozzáteszem: minden egyéniesítés nélkül. Na, erre számított valószínűleg Manyi néni családja is. Ők valószínűleg úgy mentek haza, hogy na most már intézi a rendszer a mamácska minden ügyét. Ők úgyse tehetnének semmit se, akkor se ha ott maradnának.

De már se idő, se ember, se rendszer nincs arra, hogy csak passzív résztvevői legyenek a betegek – és családtagjaik – az egészségügyi gépezetnek.

Ennek a másik oldalát is megtapasztaltam. Fiatal orvosok és nővérek hálásak voltak, hogy folyton szóltam, hogy terhes vagyok (mivel még nem látszik egyértelműen), ezért nem úgy kell engem gyógyszerezni, ultrahangozni, ct-zni meg aztán pláne nem, mintha „alapállapotban” lennék.

Segítség volt nekik, hogy emlékeztetem őket, hiszen kétségbeejtően sok beteg adatait kéne fejben tartaniuk. Ám a régi „rendje-módja szerint majd én tudom” idősebb orvosok sokszor zokon vették, hogy mindenre „figyelmeztetem” őket – pedig én csak segítő szándékkal „emlékeztetni” akartam őket, ha esetleg kiment volna a fejükből. És nagyon is volt, hogy kiment a fejükből.

Így hát kétségbeesett dühömben elkezdtem a saját házam táján sepregetni. Mi újságírók, és médiamunkások vajon kivesszük-e a részünket az egészségügyi „új viselkedési szabályokat” illető edukációból? Vajon az ország Manyi nénijeinek családjaihoz nem nekünk kéne nagyon közérthetően eljuttatni az információt, hogy már elengedhetetlen az aktív részvétel a betegellátásban?

Szóval ha rossz állapotban lévő családtagodat be kell vinned a sürgősségire:

1. Lehetőleg legyen vele valaki. Ha ez nem megoldható, akkor legalább 4-6 óránként menjen be ellenőrizni váltásban egy-egy családtag. Evett? Ivott? Pisilni, kakilni tudott-e? Pelenkáját cserélték? Szokásos gyógyszereit bevette/beadták? Fázik?

2. Ha ez se lehetséges, akkor legalább kétóránként telefonáljunk. Ne csak az orvosi eredményekről érdeklődjünk, hanem a fent felsorolt élettani funkciókról is.

3. Akármilyen pánikban, zavarban, megoldhatatlan helyzetben vagyunk, mielőtt eljövünk, ellenőrizzük le kétszer, hogy enni- és innivaló, telefon, leletek, pénz, okmányok, szokásos gyógyszerek vannak-e a beteg családtagunknál. Tudom, hogy nagy félelem, hogy ellopják ezeket. De egy ellopott okmány vagy telefon kisebb kár, mint egy kiszáradt nagymama.

Mert bizonyos korban és állapotban egy apróság is beindíthat egy dominóhatást, ami miatt utána hetente kell rohanni a sürgősségire. Ahol vagy meg tudják majd állítani a szervezet fokozatos összeomlását, vagy nem.

4. Készüljünk fel alulfűtött és túlfűtött várótermekre is. Kérjünk, szerezzünk, vigyünk be takarót. Lehet, hogy a váró vagy kórterem ahol elbúcsúzunk, meleg, de előfordulhat, hogy áttolják egy másik szobába, ahol meg egész nap vacogva fog fázni.

5. Rágjuk a szájukba sokszor, hogy már nem tiszteletlenség szólni orvosnak, nővérnek, vagy ágyszomszédnak, ha valamire szüksége van. Nyilván ez nem hotel, hogy minden apró-cseprő dologgal zargassuk az ott dolgozókat, de az alapvető szükségletek jelzése nem hiszti. Sőt segítség az egészségügyiseknek. Nekik is plusz nehezítés, ha a meglévő bajok mellett még egy beesett vércukrot is rendbe kell hozniuk, mert a beteg nem szólt, hogy szédül az éhségtől, mert 10 órája nem evett. A nővérkének és az orvosoknak van épp elég baja.

Legyünk türelmesek, udvariasak, de ne toljunk rájuk minden felelősséget. Amit megtehetünk magunkért, azt ne várjuk, hogy az egészségügyis tegye meg értünk – pl. ne neki kelljen figyelnie, hogy hány korty folyadékot ittunk, vagy hogy milyen régóta feszül a hólyagunk.

6. És nem áll meg a világ, ha pont egy olyan egészségügyisbe futunk bele, aki rossz néven veszi a „szólást”. De itt már nincs megtartó rendszer, ha nem nyitjuk ki a szánkat, akkor lehet, hogy hiába várunk arra, hogy majd a megadott rendben és időbeosztás szerint úgyis intézi majd a nővérke, vagy úgyis tudja majd a doktor. Ha pedig mégis pont olyanra kérdezünk rá, aminek amúgy lenne rendje és módja, és csak ki kell várni, és ezért morog egyet a nővérke, hát akkor se „maradunk szégyenben”.

A szomszédok se fognak másnap megszólni, mert mekkora butaságot kérdeztünk a kórházban a gyógyszerbeadás rendjéről. No meg a közismert félelemnek sincs sok alapja, hogy ha egy valóban tiszteletteljes és fontos kérdezéssel felbosszantjuk a morgós nővérkét, akkor majd rosszabb vagy lassabb ellátást kapunk. Ha egy egészségügyis idegállapotában vagy kiégettségében már mindenért is morog, akkor az udvarias és türelmes kérésünk már nem tud sokat rontani az eleve rossz helyzeten.

7. Ha hozzátartozóként, jobb állapotú páciensként látjuk, hogy egy ágyhoz kötött beteg régóta várakozik a folyosón, lépjünk oda hozzá, megkérdezni, hogy van-e valamire szüksége. Lehet, hogy ő nem mer szólni. Sőt, az is lehet, hogy kifejezetten zavarba jön, vagy undok lesz. De ha pont bajban van, és te most segítesz neki, majd ezt otthon elmeséli az unokájának, lehet, hogy egy napon az unokája fog odalépni a te magatehetetlen nagymamádhoz a kórház folyosóján, hogy segítő kezet nyújtson neki.

Ezzel legkevésbé se akarom validálni azt a rettenetes állapotot, ami az egészségügyben uralkodik. Nem helyes, hogy a betegeknek és családjaiknak túlélőtáborra kell készülnie, ha bekerülnek a rendszerbe. De a közeljövőben ez nem fog változni, viszont itt és most kell valahogy gyógyulásra alkalmas állapotban tartanunk a kórházba kerülő szeretteinket.

A legtöbb orvossal, nővérrel egy csónakban evezünk, ők is gyógyult betegeket akarnak visszaadni a családnak, ezért muszáj aktívan együttműködnünk egymással. És nem azt méricskélni, hogy egy ideális világban kinek a dolga lenne egy feladat elvégzése, vagy épp wc-papír biztosítása. Egy helytelenül működő rendszerben a helyes megoldások keresése szinte értelmezhetetlen. Az akármilyen-bármilyen megoldások megtalálása az egyetlen reális cél, ha épségben ki akarjuk juttatni beteg szeretteinket ebből a süllyedő hajóból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vujity Tvrtko a Napló végéről: Aki ezt tette velünk, bár kapott 96 millió forint Júdás-pénzt, most egészen biztosan nyugtalanabbul alszik, mint mi
Vujity Tvrtko egy hosszú bejegyzésben idézte fel a TV2 Napló megszűnésének körülményeit. A riporter szerint a szerkesztőségre nehezedő politikai nyomás és egy 96 millió forintos könyvszerződés vezetett a műsor végéhez.


Két posztot is írt Vujity Tvrtko, a frissebb, mai posztban arról ír, hogy "anno nagyszerű emberek, becsületes újságírók veszítették el az állásukat, s ezzel veszélybe került a családjuk egzisztenciája, nem maradt munkájuk, voltak, akiket biztonsági őrökkel dobattak ki csak azért, mert nem akartak bűncselekmények részeseivé válni. Mindent (is) vállaltak, de a lelküket nem adták el, sem pénzért, sem ajánlatért, sem hatalomért!

Munkátokat elveszítettétek, de becsületeteket mindvégig megtartottátok! BÜSZKE VAGYOK RÁTOK! - írta a tévés.

"Vannak, akiknek most a mentegetőzés és a félelem maradt. Ők választották ezt az utat. Mi pedig egy egészen másikat…" - tette hozzá, megosztva egy 10 évvel ezelőtti posztját.

Vujity Tvrtko egy másik, tegnapi bejegyzését azzal kezdte, hogy nem a botránykeltés a célja, ugyanakkor úgy véli, „az igazság nem maradhat néma”. Azt írja, elsősorban azokért a kollégáiért szólal meg, akiket szerinte méltatlanul megaláztak, és akiknek a hangja nem jut el a nyilvánossághoz. Kijelenti, hogy újságíróként továbbra sem foglal állást magyar belpolitikai ügyekben.

Tvrtko szerint a műsor megszűnésének legfőbb oka egy bizonyos könyv volt. Hozzáteszi, hogy a kötet szerzőjét később hírigazgatónak nevezték ki, és a könyv körüli „erőszak, a műsorunkat, szerkesztőségünket érő politikai nyomás és érzelmi zsarolás” vezetett a döntésükhöz.

„Főleg emiatt az átkozott könyv miatt döntöttünk 2014-ben úgy, hogy a TV2 Naplója 17 év, 1 hónap, 3 hét és 4 nap után befejezi munkáját.”

A HVG a Magyar Hang cikke alapján azt írta: Szalai Viviennek 96 millió forintot fizetett a Napi Gazdaság kiadója 2014-ben a Zuschlag-könyv megírásáért. Tvrtko állítása szerint a szerkesztőségük nem volt hajlandó ezt a könyvet reklámozni, és másokat sem járattak le.

Műsorvezetőként személyesen is szembeszállt a nyomással, amikor nem volt hajlandó egy számára ismeretlen szöveget bemondani. „Egyáltalán: soha az életemben nem olvastam fel más szövegét, csak azt, amit én magam írtam… És amit én magam megírtam, azért a felelősséget mindig vállaltam” – fogalmaz.

Tvrtko szerint nem voltak hajlandóak olyan dolgokat megtenni, amelyekkel a későbbi események bűnrészeseivé váltak volna, ezért a TV2 Napló végül befejezte működését. Megemlíti azonban, hogy szerencsére a műsornak van folytatása egy másik csatornán, Sváby András és csapata révén.

A posztban felidézi egykori kollégáinak az utolsó szerkesztőségi értekezleten elhangzottakat, a Linda című sorozatból vett mondattal.

„Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik!”

Majd hozzáteszi: „Meghaltunk, de nem alkudtunk.” Azt írja, aki ezt tette velük, bár kapott „96 millió forint Júdás-pénzt”, most biztosan nyugtalanabbul alszik, mint ők. A cselekedetét szerinte majd Isten vagy a bíróság fogja megítélni.

Tvrtko fájdalommal ír arról, hogy rajta kívül a stábtagok mind elhagyták a szakmát. Van közöttük virágboltos, apartmanház-üzemeltető és olyan is, aki külföldre költözött.

„Nem vagytok, s mégis azok maradtok: ÖRÖKRE!”

Ezzel szemben azt állítja, hogy aki ezt a helyzetet előidézte, „sosem volt az, bármi is állt a névjegykártyáján!”.

Zárásként arról ír, hogy bár ő maga is külföldre költözött, a szellemiségük és a gerincük megmaradt. Akik viszont szerinte elárulták ezeket az elveket, azokról úgy fogalmaz: „most nagyon gazdagok, s mégis koldusszegények!”.

A poszt hátteréhez tartozik, hogy a TV2 nemrégiben menesztette Szalai Vivien hírigazgatót, amire Vujity Tvrtko egy korábbi bejegyzésében már reagált. A csatornánál zajló belső feszültségekről korábban Hajós András és Majka is beszélt. A legfrissebb fejlemény az ügyben, hogy 2026. május 7-én megjelent hírek szerint megszűnik a TV2 Tények című műsora, és a jelenlegi tervek szerint a Napló sem folytatódik az átszervezés után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vona Gábor Melléthei-Barna Márton visszalépéséről: A lex Sógort továbbra is ajánljuk a kormány figyelmébe
A Második Reformkor Párt elnöke reagált Melléthei-Barna Márton visszalépésére, és a kormányzati összeférhetetlenséget szabályozó törvényjavaslatát sürgette. A „Lex Sógor” néven ismertté vált javaslat megtiltaná, hogy közeli hozzátartozók egyszerre töltsenek be magas állami pozíciót.
F O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 08.



Vona Gábor a közösségi médiában reagált arra a hírre, hogy Melléthei-Barna Márton visszalépett az igazságügyi miniszteri jelöltségtől. A Második Reformkor Párt elnöke elismerően nyilatkozott a döntésről.

„Melléthei-Barna Márton Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond miniszteri jelöltségéről. A korrekt lépéséhez gratulálok!” – írta.

Vona felidézte, hogy már a jelölés nyilvánosságra kerülésekor azonnal jelezte aggályait. Mint mondta, a 2RK elnökeként már akkor szóvá tette – miközben a jelölt szakmai rátermettségét nem vonta kétségbe –, hogy a családi kapcsolat Magyar Péterrel problémás. Úgy vélte, a helyzet politikailag kényes.

Úgy vélte, a helyzet „nem elegáns, nem európai és óriási támadási felület.”

A sajtóban már a kormányalakítás előtt megjelentek a hírek, hogy a TISZA Párt jogi igazgatója, Magyar Péter sógora lehet az új igazságügyi miniszter, ami több politikai reakciót és közéleti vitát váltott ki a nepotizmus és az összeférhetetlenség kérdéséről. Vona szerint a helyzet kezelésére pártja konkrét javaslattal is előállt.

„‘Lex Sógor’ munkacímmel még törvényjavaslatot is készítettünk a kollégáimmal, amely összeférhetetlenné tenné a hozzátartozók egy kormányban való szerepvállalását”

– áll a posztban.

A pártelnök kitért a kritikájára érkezett reakciókra is. Azt írta, érdemes visszanézni, hogy a TISZA Párt egyes támogatói milyen indulatosan reagáltak a felvetéseire. „Szerencsére voltak azért higgadtabbak is” – tette hozzá. Tanulságként azt vonta le, hogy a politikai egyet nem értést mindenkinek higgadtabban kellene kezelnie.

Vona Gábor szerint az esetből több következtetést is le lehet vonni. Egyrészt azt üzeni a „mostani bólogatójánosoknak”, hogy érdemes felvállalni a kritikát, mert lehet értelme. Másrészt úgy látja, a történtek bizonyítják, hogy szükség van egy másfajta ellenzéki magatartásra.

Szerinte „ezért van szükség konstruktív ellenzékre, amely nem dehumanizáló módon támad, hanem kulturáltan kritizál és ad alternatívát.”

A poszt végén a pártelnök sok sikert kívánt Melléthei-Barna Mártonnak. Vona azt írta, azt hallották, hogy Melléthei-Barna Márton az elszámoltatásban vállalt volna oroszlánszerepet.

„Ha így van, remélem, máshol, más formában hozzáteszi a magáét. Mert a politikai bűncselekményeknek kell legyen következménye!” – fogalmazott.

Bejegyzését egy politikai üzenettel zárta: „A Fideszt kormányról leváltotta az ország, most ellenzékből is le kell!”

Végül hozzátette, kíváncsian várják az új jelöltet a fontos pozícióra. Melléthei-Barna visszalépésére Magyar Péter is reagált, és azt ígérte, másnap bejelenti az új igazságügyi miniszterjelölt személyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Volt alkotmánybíró: Sulyok Tamás megfosztható a tisztségétől, mert alaptörvényt sértett
Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök bizonyíthatóan megsértette az Alaptörvényt a hallgatásával. A megfosztási eljárás megindításáról a parlament dönthet, ami után az államfő jogköreit azonnal felfüggesztenék.


Alkotmánysértést követett el Sulyok Tamás, ezért megfosztható tisztségétől – ezt Vörös Imre volt alkotmánybíró mondta a Klubrádióban. Szerinte az államfő akkor is elmozdítható, ha önként nem mond le.

Vörös Imre úgy véli, Sulyok Tamás tevőlegesen hozzájárult ahhoz, hogy a közhatalom gyakorlása ne jogállami keretek között történjen. A volt alkotmánybíró szerint az államfő nem tett eleget kötelezettségének, és nem őrködött az államszervezet demokratikus működése felett, amikor több vitatott esetben nem emelte fel a szavát – szemléz a 24.hu.

Az eljárás megindításának azonnali és súlyos következménye lenne.

Vörös Imre emlékeztetett rá, hogy bár a végső szót a megfosztás ügyében az Alkotmánybíróság mondja ki, a parlamenti döntés után azonnal fel kell függeszteni az elnöki jogkör gyakorlását.

Ez azt jelentené, hogy Sulyok Tamás hatásköreit és feladatait ideiglenesen az Országgyűlés elnöke venné át; a Tisza Párt korábban Forsthoffer Ágnest jelölte erre a posztra.

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök elleni eljárást az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja, de a megfosztás megindításához már kétharmados többség szükséges.

Míg Vörös Imre szerint a jogi út járható, Fidesz-közeli jogászok korábban arról beszéltek, hogy Sulyok Tamás alkotmányos úton elmozdíthatatlan.

Vörös Imre hangsúlyozta, az Országgyűlésnek részletesen indokolnia kell döntését, az államfő teljes tevékenységét mérlegelni kell, de a jelenlegi rendszerben számos olyan szabály működik, amelyeket kifejezetten a hatalom bebetonozására alakítottak ki. Szerinte ezek eleve nem tekinthetőek legitim jogállami normáknak, ezért mielőbb ki kellene őket iktatni. Az alkotmányjogász már korábban készített egy „kigyomlált” változatot az Alaptörvényből, amely szerinte alkalmas lehetne kiindulópontnak egy jogállami rendszer újjáépítéséhez.

Teljes beszélgetés Vörös Imrével:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Azurák Csaba a Tények végéről: Elképesztően sajnálatos ezt látni, de többet köszönhetek a TV2-nek, mint amennyire haragszom
A TV2 egykori hírigazgatója megszólalt a csatorna Tények című hírműsorának megszüntetéséről. Szerinte a döntés több száz tehetséges, azóta pályán kívülre sodródott kolléga munkáját is semmibe veszi.


„Elképesztően sajnálatos ezt látni” – mondta Azurák Csaba, a TV2 egykori műsorvezetője és hírigazgatója, miután csütörtökön kiderült, hogy megszűnik a csatorna Tények című hírműsora. A volt képernyős több száz tehetséges kollégája nevében fejezte ki sajnálatát a közel három évtizedes brand sorsa miatt.

A csatorna egykori arca a 24.hu-nak arról beszélt, hogy a Tényeket rengeteg tehetséges szakember építette fel, akik közül sokan mára a pályán kívülre sodródtak. Hangsúlyozta, hogy a műsor az első nagyjából húsz évében minőségi hírszolgáltatásként működött.

„Ez van bennem, hogy sok száz ember rakta bele a munkáját, akik hosszú éveken, évtizedeken keresztül vettek részt ebben az egészben, és szerintem az ő nevükben is beszélek, amikor ezt mondom, hogy elképesztően sajnálatos ezt látni” – fogalmazott.

Azurák Csaba, aki 2001-től 2019-ig dolgozott a csatornánál, nem akarta minősíteni a TV2 elmúlt évekbeli működését. Személyes okokkal magyarázta, miért nem hajlandó rossz emlékként tekinteni a csatornára.

„Én sokkal többet köszönhetek a TV2-nek, mint amennyire haragszom rá. Mert 20 évet eltöltöttem ott, és ezalatt nekem barátságok szövődtek, a feleségemet is ott ismertem meg, így nagyon sok minden köt oda” – mondta.

A Tények megszűnése kapcsán a hírműsor egy másik volt műsorvezetőjét, Máté Krisztinát is keresték, ám ő nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk