KÖZÖSSÉG
'Takaróra gyűjtünk, mert állítólag Symba alatt felrobbant az övé' - írta az önkéntes mentőszervezet.
KÖZÖSSÉG
Hajnalban tartott haza egy fellépésről, amikor nagyon kellemetlen szituációba keveredtek. Szerencsére időben jött a segítség.
KÖZÖSSÉG
A nyertes nevét az aukció fővédnöke, Terence Hill jelenti majd be február 16-án, amikor újra hazánkba látogat.
KÖZÖSSÉG
A néző súlyos combcsonttörést szenvedett, a 2014-es bajnoknak pedig búcsúznia kellett a versenytől.
KÖZÖSSÉG
Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere jelentette be, hogy a rászorulók péntek estig igényelhetik a segítséget a helyi önkormányzatnál.
KÖZÖSSÉG
Az RTL szavazásán egy csapatnyi önkéntes egyetemista nyert: rendszeresen járnak kórházakba, hogy súlyosan beteg gyerekek napjait tegyék szebbé.
KÖZÖSSÉG
A We Love Cycling és a Budapest Bike Maffia akár felújításra váró kerékpárokat is örömmel fogad.
KÖZÖSSÉG
Idén is megéri részt venni a Segítsüti Alapítvány árverésén: íncsiklandó finomságok várnak, ráadásul jót is teszel, ha vásárolsz belőlük.
KÖZÖSSÉG
Az Y és a Z generáció tagjai már azt is megnézik a munkahely választásakor, hogy az adott cég mennyit tesz a társadalomért.
Népszerű
Ajánljuk