KÖZÖSSÉG
Segítségre van szüksége az ötéves Tomikának, hogy megkaphassa a teljes élethez szükséges génterápiát
A kisfiúról orvosai lemondtak, de ő eddig mindent felülírt, amit az orvostudomány az SMA1-es betegeknek jósolt. Az állami támogatást nem kapják meg, ezért már csak a közösség erejében bíznak a szülők.
KÖZÖSSÉG
A 15 éves fiú kisagyi sorvadással született. Marci speciális iskolába jár, ahol sokféle fejlesztést kap, de ezek nem elegendők arra, hogy egyszer majd teljes életet élhessen. Egy modern terápiával ugyanakkor most jelentős javulást érhetnének el.
KÖZÖSSÉG
A Budapest Bike Maffia szerint sokszor ezek a nők a megaláztatástól félve vagy az iratok hiánya miatt nem mehetnek szűrésre, vizsgálatra, orvoshoz.
KÖZÖSSÉG
Hat nagyváros 173 művésze zenél, énekel Fitos Viktor és Valla Attila nagyszabású produkciójában. Többek között Dunai Tamás, Koós Réka, Csonka András, Polyák Lilla, Peller Anna, Tunyogi Bernadett, Miller Zoltánt, Vágó Bernadett is vállalta a részvételt.
KÖZÖSSÉG
A főpolgármester szerint „megfizethető és biztonságos lakhatást kell biztosítanunk mindazok számára, akiknek a jövedelmi és vagyoni helyzete segítség nélkül nem teszi lehetővé, hogy lakjanak valahol”.
KÖZÖSSÉG
Dr. Sallai Dániel gyerekkora óta fest. A képeit a tragikusan elhunyt munkatársa is ismerte és a szarvasos alkotás volt a kedvence.
KÖZÖSSÉG
Tíz éve működik Budapesten az à table! francia pékség. A Remény Alapítvánnyal és a Wolt ételfutárral közös „Süteménnyel a reményért” akciójában a cég minimum egymillió forintot adományoz a leukémiás gyerekek gyógyítására.
KÖZÖSSÉG
Özv. Gyenizs Józsefné két fogyatékkal élő gyermeket nevelt egyedül, Gábort és Krisztiánt. Gábor szervezete most adta fel a küzdelmet, az édesanya segítséget kér a temetés költségeihez.
KÖZÖSSÉG
A fiatal srác, aki a vlogján keresztül többek között azt is megmutatja, hogy kezek és lábak nélkül is lehet teljes életet élni, most segítséget kér, hogy újra munkát találhasson.
KÖZÖSSÉG
A pécsi székhelyű, beteg gyermekek felépülését segítő Nevetnikék Alapítvány nagy bajba került: működésük folytatásához egy új otthont kell vásárolniuk. Október végéig van idejük összegyűjteni a vételi árat, különben nem folytathatják tevékenységüket.
KÖZÖSSÉG
„Nagyon szíven ütött, hogy hallottam olyan nagyszülőről, aki egy rohamot látva nem ölelte meg többé az unokáját, mert úgy vélte, az ördög szállta meg” - árulta el a szerző, Sárvári Töttős Györgyi.
KÖZÖSSÉG
A legyengült szervezetű, idős férfi szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
KÖZÖSSÉG
Az ország legnagyobb, legaktívabb jótékonysági árveréses közössége, a CsodaCsoport 2 év alatt 101 adománygyűjtő kampányt indított, ezeken összesen 424.000.000 forint jött össze.
KÖZÖSSÉG
A férfi Borsod megyéből érkezett Budapestre. A telefonján levő applikáció segítségével akart tájékozódni, de a készülék lemerült útközben.
KÖZÖSSÉG
A mentők gyorsan kiértek és végül sikerült a baba életét megmenteni. A megrázó esetről az Országos Mentőszolgálat számolt be.
KÖZÖSSÉG
Mónika gyomorpanaszokkal került kórházba még januárban, ahol kiderült: érelzáródása is van, ezért márciusban amputálták a végtagjait. A családnak most segítségre lenne szüksége.
Népszerű
Ajánljuk