KÉK HÍREK
Egy Piper PA-28 Cherokee típusú légcsavaros gépet tulajdonol a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke. Akkor vásárolhatta, amikor százmilliókat keresett korrupciós ügyeivel.
KÉK HÍREK
A több mint két órán keresztül tartó vallomásában arról is beszélt a volt államtitkár, hogy gyerekkorában hogyan etette a teheneket és őrizte a libákat. Néhány Varga Judittal és Bayer Zsolttal történő üzenetváltását is bemutatta a bíróságnak.
KÉK HÍREK
A vád szerint azonban Schadl utasítására rejtették el azokat az apósával, hogy ne lehessen lefoglalni.
KÉK HÍREK
A korrupcióval vádolt elnök hosszú ideje előzetes letartóztatásban van, most minden közvetlen kollégája távozott.
KÉK HÍREK
Egy másik szálon, szintén Schadlhoz köthetően, gyanús Covid-gyorsteszek ügyében nyomoznak. Kihallgatásokig egyik esetben sem jutottak még.
KÉK HÍREK
Schadl György R. Róbertet több korábbi beszélgetésben nevezte Gazdámnak vagy Gazdinak, és hallhatóan nagyon szoros viszony volt közöttük.
KÉK HÍREK
A volt igazságügyi miniszter elismerte a 24.hu-nak, hogy egyszer beszélt a végrehajtói kar elnökével, elmondása szerint egy szakkérdésben egyeztetett vele.
KÉK HÍREK
Egy újabb lehallgatott beszélgetésből az is kiderül, hogy Schadl György és „gazdája” is szeretik a Casino című filmet, mert „abban benne van minden”.
KÉK HÍREK
Többen is felhívták Völneréket, hogy szükség lenne még egy időpontra, Bodnár Bence ezért tudta letenni a vizsgát. Utána viszont nem lett belőle végrehajtó.
KÉK HÍREK
Völner Pál ügyvédje szerint a védekezést korlátozta az ügyészség, nem kaptak meg például időben iratokat, illetve a lehallgatások egy részét is törvénytelennek tartja. Varga Judit igazságügyi minisztert is meghallgatná tanúként az ügyben.
KÉK HÍREK
Újabb előkészítő ülést tartottak a Schadl-Völner ügyben. A nyolcadrendű vádlott is beismerte, hogy a bevételei egy részét visszacsorgatták a végrehajtó kar elnökének.
KÉK HÍREK
P. M. szerint minden úgy történt, ahogy az ügyészség megállapította, és bocsánatot kért a tetteiért. Beismerése érintheti Schadl György bűnösségét is.
KÉK HÍREK
A végrehajtói kar elnökét és 21 társát többek között hivatali vesztegetéssel vádolják. Pénteken a per előkészítő ülését tartják meg.
KÉK HÍREK
Újabb hangfelvétel került elő, amelyen a végrehajtói kar korrupcióval vádolt elnöke a feleségével beszélget, miután újabb házkutatást tartottak náluk.
KÉK HÍREK
A Schadl és 21 társa ellen „hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények” miatt indított per előkészítő ülését tartják meg.
KÉK HÍREK
Egy most előkerült hangfelvételen a végrehajtói kar korrupció miatt letartóztatott elnöke a titkárságvezetőjének beszélt egy bíróról, akit ki akart rúgatni.
Népszerű
Ajánljuk