HÍREK
A honvédelmi miniszter egy Facebook-posztban kritizálta elődje protokolligényeit. A ciprusi EU-csúcsra a korábbi vezetés a 6 fős keret helyett 11 fős delegációt küldött, és különleges törölközőt kért.
HÍREK
A miniszterek vagyonnyilatkozatai alapján Kapitány István a leggazdagabb, de Tanács Zoltán és Pósfai Gábor is százmillió forint feletti megtakarítással rendelkezik, előbbi egy sportautó-flottát is fenntart. Vannak azonban olyan miniszterek is, akik csupán néhány millió forint készpénzt vallottak be.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter új eljárást rendelt el az újdörögdi kézigránát-baleset ügyében. A miniszter úgy látja, hogy a korábbi katonai jegyzőkönyvek is más képet festenek a történtekről, mint az ügyészség megállapításai.
HÍREK
Sándor Zsolt szerint addig kell fokozni a nyomást a katonákon, amíg nem hibáznak, így derülnek ki a rendszer gyenge pontjai. Az altábornagy parlamenti meghallgatásán az is kiderült, szerinte újra kell értékelni az ország fenyegetettségét és fejleszteni kell a drónképességeket.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a Hadtörténeti Múzeum volt Kapisztrán téri épületére szánt pénzt a laktanyák felújítására fordítják. A parancsnokok javaslatokat tehetnek majd a fejlesztésekre, amelyekről a vezérkar szakmai véleménye alapján döntenek.
HÍREK
A honvédelmi miniszter a katonák előtt mondott beszédében jelentette be, hogy Pálinkás Szilvesztert kabinetfőnök-helyettesnek nevezi ki. Ugyanakkor eljárások is indulnak ellene, amiért a választás előtt előzetes jelentés nélkül beszélt nyilvánosan a honvédség helyzetéről.
HÍREK
A Wizz Air járatát teljesítő repülőgép előző útján madárral ütközött, ezért nem szállhatott fel. A gépcsere miatt a miniszteri delegáció 40 perces késéssel landolt a lengyel fővárosban.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Sándor Zsolt altábornagyot kérte fel a Honvéd Vezérkar főnöki posztjára. Ismerem. Szolgáltam vele. Harcoltunk együtt a rendszerért, harcoltunk együtt terepen és harcoltunk együtt a katonáinkért - írta róla.
HÍREK
Jogerős ítéletben kötelezték Pócs János fideszes képviselőt, amiért megsértette Ruszin-Szendi Romulusz személyiségi jogait. A képviselőnek a több milliós sérelemdíj mellett nyilvános bocsánatkérést is közzé kell tennie. Videóban reagált a büntetésre.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter pénteken ünnepélyesen visszaadta a Petőfi Sándor nevet a Budaörsi úti laktanyának. Az intézményt 2023-ban, a Petőfi-emlékévben nevezték át Mária Terézia laktanyává.
HÍREK
A honvédelmi miniszter bejelentette, hogy pénteken visszanevezik a Petőfi laktanyát. A miniszter emellett elrendelte többek között az ellopott MiG-alkatrészek ügyének kivizsgálását is.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romuluszt csütörtökön fogadták a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektuma előtt. Az új tárcavezető korábban jelezte, hogy nem a Várban, hanem a minisztérium régi épületében kíván dolgozni.
HÍREK
Azt ígérte, hogy mindenkit visszavesznek, aki a magyar honvédelemért dolgozni akar. Nem küldenek katonákat az orosz-ukrán háborúba, nem állítják vissza a sorkötelezettséget, és magyar katonák nem mennek Csádba sem - ígérte a honvédelmi miniszterjelölt.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz a parlament honvédelmi bizottsága előtt vázolta fel miniszteri programjának legfontosabb pontjait. A miniszterjelölt a katonaság moráljának helyreállítását tartja a legfontosabbnak.
HÍREK
A Tisza-kormány leendő honvédelmi minisztere azt közölte, Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi tárcavezető nem személyesen, hanem egy államtitkáron keresztül intézi vele a tájékoztatást. A miniszterjelölt szerint a helyzet ellenére a szakmai delegáltak már megkezdték a munkát a minisztériumban.
HÍREK
A Tisza Párt miniszterjelöltje szerint aki nem a hazát, hanem a politikusokat akarja szolgálni, annak nincs helye a seregben. Bárdosi Sándor egy interjúban beszélt arról, hogy a kormányváltás után elgondolkodott a leszerelésen.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz a kifizetések leállítására szólította fel az illetékeseket Balásy Gyula cégeinek honvédségi szerződése ügyében. A több mint hárommilliárd forintos megbízást imázsfilmek készítésére kötötték közvetlenül a választások előtt.
Népszerű
Ajánljuk