SZTÁRVILÁG
Augusztusban derült ki, hogy az RTL-es gasztroműsor új évadában már nem szerepel a séf. Most árulta el, hogyan tudta meg, hogy nem számítanak rá.
SZTÁRVILÁG
Gál Beatrix szerint Zsuzsa többször is kért segítséget lánya mentálisan beteg párja miatt. A nő azt mondta: megelőzhető lett volna a tragédia.
SZTÁRVILÁG
A játék végén Balogh Edina és Szabó Simon értek be utolsóként. Veszélyzónába kerültek Hujberékkel, majd a szimpátiaszavazás holtversennyel zárult – így a továbbjutás kérdésében a párosok által gyűjtött pénzösszeg döntött.
SZTÁRVILÁG
Peterpost x Leo az X-Faktor válogatóján arról meséltek, hogy meg szeretnék reformálni a magyar rapszakmát, és teljesen biztosak voltak benne, hogy így is, úgy is be fognak robbanni a zeneiparba.
SZTÁRVILÁG
A Tények információi szerint a férfi korábban megverte Révész Zsuzsa lányát, akit a szülők rögtön kórházba vittek, és látleletet vetettek. Zsuzsa másnap ezzel a dokumentummal ment el feljelenteni a fiút, aki akkor végzett vele, amikor hazaért a rendőrségről.
SZTÁRVILÁG
Révész Zsuzsa korábban az RTL kommunikációs vezetőjeként dolgozott 17 éven át, munkájával meghatározó alakja volt a csatorna életének.
SZTÁRVILÁG
A Kisteleki Rendőrkapitányság egyenruhásai november 3-án 4 óra körül a kisteleki buszpályaudvaron elfogták a fiatal gyanúsítottat. A gyanúsított a vallomástételt megtagadta.
SZTÁRVILÁG
Megható bejegyzésében arra kérte szüleit, hogy "vigyázzanak egymásra," majd egy másik posztban, egy cikk megosztásával reflektált Révész Zsuzsa halálára is.
SZTÁRVILÁG
Révész Zsuzsa 17 évig volt a csatorna kommunikációs vezetője. Szombat este támadtak rá, a feltételezett elkövetőt kilenc órás hajtóvadászat után fogták el a kisteleki buszpályaudvaron.
SZTÁRVILÁG
A rendőrség korábbi közleményében azt írta, hogy egy 18 éves férfi támadt rá a volt barátnője anyjára. Most kiderült, hogy Révész Zsuzsa volt az áldozat.
SZTÁRVILÁG
Érinti az X-Faktort és a Sztárboxot is a változás, emiatt az utánuk következő műsorok kezdési ideje is módosul.
SZTÁRVILÁG
Az RTL képernyőjén legutóbb Az Árulók – Gyilkosság a kastély című műsorban volt látható, amelyet két társával együtt meg is nyert.
SZTÁRVILÁG
Az első hónap nagyon jól sikerült, a másodikban azonban megváltozott a nő. Végül ugyanabban a vadászházban szakítottak, ahol a műsor alatt ismerkedtek.
SZTÁRVILÁG
A szókimondó befektető már a hetedik évad utolsó forgatási napján tudta, hogy nem tér vissza többet a műsorba.
SZTÁRVILÁG
A hétvégi dupla X-Faktorban kiderült, hogy idén nem lesz Mentorház, továbbá kialakult Majka és Laci élő show-csapata.
SZTÁRVILÁG
A zsűri alig jutott szóhoz. Amikor igen, abban sem volt köszönet. Elérte egy mélypontját a népszerű műsor?
Népszerű
Ajánljuk