KULT
Máris közös dalt készített ByeAlex és egyik mentoráltja, órák alatt lépte át a 100 ezres nézettséget
Tarol a YouTube-on a 16 éves Balázs Alexszel, vagyis ALEE-val közös szám, ami az első élő showban is elhangzott.
KULT
A miniszter „jól felépített nemzetközi hisztériakeltést” emleget, amiért a Pegasus-ügyről, Németh Dániel fotós idén júliusi lehallgatásáról próbálták kérdezni.
KULT
A két kisgyerekkel egyedül maradt apának a Tündérpakk Alapítvány indított gyűjtést. A virológus szerint csak a nyájimmunitással lehet megszabadulni a vírustól.
KULT
Túlsúlyos, főleg serdülő korú gyerekek vannak veszélyben. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete azt kéri, hogy vegyék előre az oltási sorrendben a krónikus beteg gyerekeket, legalább a 16 évnél idősebbeket.
KULT
A hírműsor után bűvészmutatványokkal szórakoztatták a nézőket. Még segítségük is volt az izgalmas produkcióhoz.
KULT
Nem tetszett neki, hogy a műsorvezetőkön nincs maszk, kiakadt azon, hogy a háttérben lévő mikulásvirágok nincsenek meglocsolva, majd nagyokat gesztikulálva össze-vissza ugrált egyik témáról a másikra.
KULT
A víruskutató úgy számol, ha a mostani intézkedések érvényben maradnak, januárra elérhetjük az októberi adatokat, így lassan, de enyhülhet a járvány.
Népszerű
Ajánljuk