SZTÁRVILÁG
A magyar RTL tulajdonosa szerint ez ma az egyetlen országosan elérhető tévécsatorna, amely semmilyen szinten nem kötődik kormányzati emberekhez.
SZTÁRVILÁG
Arra a kérdésre sem a kormány, sem a Roszatom nem válaszolt, hogy a kialakult helyzethez van-e köze az Oroszországra kivetett szankcióknak.
SZTÁRVILÁG
A nép szolgájának világa közel sem különbözik annyira a magyar valóságtól, mint szeretnénk.
SZTÁRVILÁG
Balázs Alex a Fókusznak beszélt arról, milyen megpróbáltatásokkal kell megbirkóznia jelenleg.
SZTÁRVILÁG
Máris közös dalt készített ByeAlex és egyik mentoráltja, órák alatt lépte át a 100 ezres nézettséget
Tarol a YouTube-on a 16 éves Balázs Alexszel, vagyis ALEE-val közös szám, ami az első élő showban is elhangzott.
SZTÁRVILÁG
A miniszter „jól felépített nemzetközi hisztériakeltést” emleget, amiért a Pegasus-ügyről, Németh Dániel fotós idén júliusi lehallgatásáról próbálták kérdezni.
SZTÁRVILÁG
Egy zalaszentgróti rendőrnő nyerte meg A Konyhafőnökhöz hasonló gasztroműsor első évadát.
SZTÁRVILÁG
A két kisgyerekkel egyedül maradt apának a Tündérpakk Alapítvány indított gyűjtést. A virológus szerint csak a nyájimmunitással lehet megszabadulni a vírustól.
SZTÁRVILÁG
Túlsúlyos, főleg serdülő korú gyerekek vannak veszélyben. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete azt kéri, hogy vegyék előre az oltási sorrendben a krónikus beteg gyerekeket, legalább a 16 évnél idősebbeket.
SZTÁRVILÁG
A súlyos állapotban lévő 70 éves madridi férfi cseten keresztül kérte meg az asszony kezét.
Népszerű
Ajánljuk