FELFEDEZŐ
A csatorna idén egy új kategóriával, a férfi könnyűsúlyúakkal bővítette a mezőnyt, és már nyilvánosságra hozták a nyolc versenyző nevét is.
FELFEDEZŐ
Kétbázisúvá válik a csatorna: a hírműsorokat ezúttal XXII. kerület helyett a Városliget melletti új stúdióban készítik majd.
FELFEDEZŐ
A rendőrség tájékoztatása szerint a lámpa alja berobbant szerda este. A hatóság eljárást indított.
FELFEDEZŐ
Lilu elégedett az életével, nem vágyik több pénzre. Fontosabb, hogy ne egy olyan híradó köszönjön el a műsora előtt, ahol „atomháborúval fenyegetik és hazudják meg vezetik meg az országot”.
FELFEDEZŐ
A közvéleménykutató 1986-ban kezdte a szakmát, de a TISZA Párt gyors sikere úgy tűnik, hogy őt is meglepte.
FELFEDEZŐ
Orosvári Zsolt az állam helyett gyűjtött pénzt a kórházak felújítására. A bíróság döntése miatt most kilátástalan helyzetbe került.
FELFEDEZŐ
A színész az RTL Házon kívül című műsorában osztott meg részleteket Magyar Péterrel való kapcsolatáról. Politikai szerepvállalásának nehézségeiről is beszélt.
FELFEDEZŐ
A tavalyi küzdelemből Curtis és párja, Barnai Judit került ki győztesen. Idén újabb nyolc pár küzd meg egymással.
FELFEDEZŐ
Meleg szórakozóhelyek sincsenek már, csak simán szórakozóhelyek. Az influenszer szerint itthon pedig olyan mintha emberek mennének fel a hegyoldalra, és közben egy őrült csürhe rohanna lefelé.
FELFEDEZŐ
A tanárok is összesúgtak mögötte. Most azért akarja megnyerni a realityt, hogy jobb életet biztosíthasson fiának.
FELFEDEZŐ
Eddig csak a Klubrádió veszítette el a sajtóhelyreigazítási pert a miniszterelnök ellen, de ők is fellebbeznek.
FELFEDEZŐ
Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este - mondta a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte az RTL pusztítja a magyar emberek lelkét.
FELFEDEZŐ
Dobrev már el is fogadta a meghívást. Magyar viszont korábban azt mondta, hogy nem vitázik Deutschal, akit drogos, közpénzfaló bohócnak nevezett.
FELFEDEZŐ
A versenyzőknek Curtis igényeinek kellett eleget tenniük, de ezt a feladatot nem sikerült megoldaniuk. A rapper kisétált a stúdióból.
FELFEDEZŐ
Arra a kérdésre Orbán Viktor kitérő választ adott, hogy miért nem hirdetik meg nyilvánosan a kampányeseményeit. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fiataloknak szóló fesztiválján kérdezték a miniszterelnököt.
FELFEDEZŐ
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
Népszerű
Ajánljuk