KULT
Az első válogatón valahogy kevesebb volt az őrült és a bántóan rossz produkció – és talán pont ezért nem is kötött le annyira. Kritika.
KULT
Bár mosoly nélkül fejtette ki, mi a nagy ünneplés oka, nem valószínű, hogy készpénznek kell venni a szavait.
KULT
A legélesebb ellentét az egyes képviselőjelölteknél felmerült vitás ügyek miatt alakult ki az öt politikus között.
KULT
A színésznő elindult halászni, hátha sikerül halat fogni vacsorára. Ám ez nem jött össze, így végül mégis maradt a babnál és a rizsnél.
KULT
Egyetlen kormány sem jelentett ilyen esetet, és az RTL a nemzetközi sajtóban sem találta nyomát a történetnek.
KULT
A hírek szerint Zoli már fel is kereste az egyik kikosarazottját, már megbánta, hogy nem őt választotta.
KULT
Teréz szerint van kihez hazamennie, tud más férfiakkal találkozni, nem nagy érvágás neki Pista gazda elvesztése.
KULT
A díszletfalu valójában Budakeszi határában található, ide várják a sorozat rajongóit, amíg szünetel a forgatás,
KULT
A televíziós csatorna szerint a múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is.
Népszerű
Ajánljuk