KÉK HÍREK
A vádhatóság szerint számos állami intézményt megtévesztett hamis diplomájával és illetéktelenül vett fel különböző állami juttatásokat minimum 640 ezer lej (46,7 millió forint) értékben.
KÉK HÍREK
Ha valaki tünetmentes és egy hét után elvégez egy koronavírus-tesztet, amelynek eredménye negatív, akkor is csak a tizedik napon oldják fel a karanténkötelezettséget.
KÉK HÍREK
Soós Zoltán „mindenki polgármestere” akar lenni, és új szemléletet ígért az erdélyi városban.
KÉK HÍREK
Az új átkelőhelynek köszönhetően gyorsforgalmi kapcsolat jön létre Nagyvárad és Debrecen, sőt, Nagyvárad és Budapest között.
KÉK HÍREK
Több mint 41 ezer az ismert aktív fertőzöttek száma. Az utóbbi napon újabb 1060 embernél mutatták ki a koronavírust: ez tíz százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától, és igazolni látszik a hatóságok reményét, hogy Románia a járvány újabb tetőzésének szakaszába lépett.
KÉK HÍREK
Közbeszerzési eljárások, illetve a kiírt tenderek nyertesei közül választott ki cégeket, amelyek nevéhez megtévesztésig hasonló néven új cégeket alapított Angliában.
KÉK HÍREK
A FETIVIZIG munkatársai az olcsvai nagy kanyar után egy uszálysort állítottak be a hulladék befogására.
KÉK HÍREK
A magyar havi átlagbérből csupán egy kisebb bevásárlással jut többre Magyarországon, mint a románból Romániában.
KÉK HÍREK
A kolozsvári táblabíróság ötévi pereskedés után döntött úgy, hogy Kolozsvár volt polgármesterének nem kell fizetnie.
KÉK HÍREK
360 ezer forintnyi pénzbüntetést kell fizetnie, mert tudatosan rájátszott a több évtizedes előítéletekre.
KÉK HÍREK
Országszerte kitűzik majd a nemzeti lobogót. Az RMDSZ szerint ez is a magyarellenes versengés része.
Népszerű
Ajánljuk