KÉK HÍREK
A sérült gyereket mentőhelikopterrel szállították a marosvásárhelyi kórházba, állapota stabil.
KÉK HÍREK
Egy bányameddőből származik a szennyezés, várhatóan éjfél körül éri el a magyar területet.
KÉK HÍREK
A helyszínre érkezett rohammentősök szerint a szertartás részeként végzett víz alá merítés következtében víz került a tüdejébe, leállt a légzése és a szívműködése.
KÉK HÍREK
Novák Eduárd azt mondta egy interjúban, hogy ha sikerül jól beosztania az idejét, megvalósulhat az a célja, hogy jó eredményt érjen el a paralimpián.
KÉK HÍREK
A nemzetközi hírügynökség oldalán később korrigálták a hibát, de addigra már több portál is átvette és volt, ahol még hétfő késő este is a magyar miniszterelnök portréja volt látható.
KÉK HÍREK
Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt.
KÉK HÍREK
A becslés szerint első helyen a PSD végzett a szavazatok 30,5 százalékával, míg a PNL a voksok 29 százalékát kapta.
KÉK HÍREK
A korábbi miniszterelnök, Victor Ponta azt mondta, ha még aktív lenne, azonnal leállíttatná a kampányt. A magyarok szavazási kedve nem túl nagy, az erdélyi megyék többségében az országos átlagnál kisebb arányban szavaznak ma a romániai parlamenti választásokon.
KÉK HÍREK
A képeken a kórház sürgősségi osztályának a folyosóján és várótermében székeken ülő koronavírusos betegek mellett oxigénpalackok láthatók, amelyekből csövek vezetnek a betegek arcára helyezett maszkokhoz.
KÉK HÍREK
Most Belgiumban ápolják a román orvost. A karácsonkői tűzben 10 Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét: egyelőre nem tudni, hogy égési sérülések vagy füstmérgezés miatt. Életben maradt hat társukat az éjszaka folyamán egy új jászvásári mobilkórház intenzív osztályára helyezték át.
KÉK HÍREK
Közel 6500 új igazolt fertőzött egy nap alatt, az intenzív osztályokon már 868 beteget ápolnak.
KÉK HÍREK
Magyarországon az utóbbi két hétben alacsonyabb volt a lakosságarányos fertőzési ráta, mint Romániában, ezért oldják fel a karanténkötelezettséget.
Népszerű
Ajánljuk