FELFEDEZŐ
Egy népszerű YouTube-csatorna szerint a cipő, az üléspozíció és a nyugalom többet számít, mint hinnéd. Mutatjuk a tudományos túlélési kézikönyvet!
FELFEDEZŐ
A vezérigazgató nyilatkozata nem vigaszt, hanem újabb botrányt hozott a légikatasztrófa után. A közösségi oldalakon sokan érzéketlenséggel és plágiummal vádolják.
FELFEDEZŐ
A férfi teste tele volt égési sérülésekkel, mégis a bátyja után kutatott a lángoló roncsok között. A tragédia 270 életet követelt, köztük 14 helyi lakosét is.
FELFEDEZŐ
A férfi azt hitte, soha többé nem látja a családját. Megrázó részleteket mesélt arról, hogyan élte túl a becsapódást és menekült ki a lángoló roncsokból.
FELFEDEZŐ
A túlélő a 11A ülésen foglalt helyet. Az utaslista alapján pedig az is kiderült, hogy azon az ülésen a brit nemzetiségű, 40 éves Vishwash Kumar Ramesh ült. A férfi azt is elmondta, mire emlékszik a balesetből.
FELFEDEZŐ
A Berlinből induló gép viharba került, kilencen megsérültek. Egy kisgyereket és két felnőttet kórházba vittek, a többieket a helyszínen látták el.
FELFEDEZŐ
A fedélzeten utazók 36 órán át rostokoltak a mocsárban, miközben aligátorok lesték őket néhány méterről. A túlélők végül maniókaliszttel húzták ki a mentésig.
FELFEDEZŐ
A baleset után több utas is azonnal videózni kezdett. Volt, aki azt is megmutatta, ahogyan fejjel lefelé lóg az ülésében.
Népszerű
Ajánljuk