KÉK HÍREK
A kislány apja rosszul lett, a mentő kórházba vitte. A kislányt és testvérét az anya sógornőjének helyben lakó fiára bízták. A férfi behívta a gyereket a szobába, az ágyra kényszerítette, ráhasalt, és közösülést utánzó mozdulatokat végzett.
KÉK HÍREK
A volt vezérkari főnök Facebookon azt írta: őt nem kell félteni, csak a rendőr kollégákat sajnálja.
KÉK HÍREK
A gyerekotthon egyik vezetője is megerősítette, hogy a korábban bántalmazott gyerek náluk van azóta.
KÉK HÍREK
Miskolc alpolgármestere szerint a rendőrök két percen belül odaértek és véget vetettek a balhénak. Öt főt hallgattak ki gyanúsítottként.
KÉK HÍREK
„A Siófoki Rendőrkapitányság munkatársai példát mutattak. Két igazi angyal, kék ruhában” - írta a hálás édesapa az ijesztő eset után.
KÉK HÍREK
A német férfi később a ChatGPT-be írta be, hogy mit mondott a csónakjára a magyar rendőr. Végül elengedték, és eljutott a Margit-szigetre.
KÉK HÍREK
A rendőrség szerint a hálózat rászorulókat toborzott, világítás nélküli melléképületet adott szállásnak. Volt, akit 12 órákat dolgoztattak fizetés nélkül.
KÉK HÍREK
A tragikus körülmények között elhunyt férfi a 2025. szeptember 30-án a folyónál történt balesetnél vesztette életét. A holttestét pénteken fedezték fel.
KÉK HÍREK
A 26 éves férfi egy 950 eurós felfújható csónakkal evezett Bécstől Budapest felé. A BRFK szerint fürdőeszközzel közlekedett a Dunán, méghozzá minőségi tanúsítvány nélkül. Büntetést végül nem kapott.
KÉK HÍREK
A hatóságok 30 ezer eurót ajánlanak a használható információkért, és azt kérik, aki azon a napon a lánynál járt, jelentkezzen. Most a frissen azonosított DNS-maradványok adhatnak új irányt a nyomozásnak.
KÉK HÍREK
A lap információi szerint egy kormányhivatal vezető munkakörben dolgozó munkatársát lopáson értek egy balassagyarmati Lidlben.
KÉK HÍREK
Egy nőt olyan súlyosan megsebesítettek, hogy kórházba kellett szállítani. A kutyafalkából eddig csak párat sikerült befogni, a többi eb megrémülve szétszaladt, felkutatásuk még tart.
KÉK HÍREK
Igazoltatások mellett eljárásokat is indított a rendőrség, többek között garázdaság és közerkölcs megsértése miatt. Aligha csak a Pride résztvevői ellen léptek fel, hiszen egyszerre több rendezvény zajlott a városban.
KÉK HÍREK
Pécs polgármestere elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre.
KÉK HÍREK
Az ötödik pécsi szivárványos felvonuláson több ezren vettek részt. Az eseményen több ellentüntető is megjelent, de a rendőrség fenntartotta a rendet.
KÉK HÍREK
Az eredményről csak a legközelebbi hozzátartozókat értesítették, további részleteket nem osztottak meg a nyilvánossággal.
Népszerű
Ajánljuk