Nem razziázott a rendőrség a gyermekvédelmi intézményekben, hanem a helyi viszonyokat mérte fel
Rendőrök jelentek meg december 14-én, vasárnap több budapesti és vidéki gyermekvédelmi intézményben. Az akcióról elsőként beszámoló Népszava szerint több helyen 2–10 fős rendőri csoportok érkeztek, akik nemcsak a dolgozókkal, hanem a gyerekekkel is beszéltek.
A rendőrség hivatalos álláspontja szerint nem razziáról van szó, hanem a helyi viszonyok felméréséről. A Telex egy konkrét helyszínt is azonosított, az oroszlányi Komárom-Esztergom Vármegyei Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskolát. A lap információi szerint a dolgozókat múltbeli büntethetőségükről és esetlegesen folyamatban lévő eljárásokról kérdezték, egy név nélkül nyilatkozó munkatárs pedig arról beszélt, hogy a rendőrök napi kétszer jelennek meg. „Körbenéznek, majd mennek tovább. Azt mondták, parancsot teljesítenek” – tette hozzá.
A rendőrök tehát nem hatósági munkát végeztek, hanem „riportokat” készítettek, és felmérték a helyi viszonyokat
– írta a Police.hu.
A hétvégi rendőri jelenlét előzménye, hogy a kormány szerdán a büntetés-végrehajtás fenntartása alá helyezte a javítóintézeteket, és elrendelte a folyamatos bűnügyi felügyeletet bennük. A kormányzati álláspont szerint a lépés a jogszerűség helyreállítását és fenntartását célozza. A kritikusok szerint ugyanakkor a rendészeti eszközök bevetése csupán látványintézkedés, amely nem kezeli a gyermekvédelem mélyebb problémáit.
A Belügyminisztérium még 2024 tavaszán több mint 500 gyermekotthonra kiterjedő, soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el, de ezek eredményei a mai napig nem nyilvánosak. Az Átlátszó közérdekű adatigénylésben kérte ki a jelentéseket, de nem kapta meg azokat, ezért pert indított az adatokért.
„Ha ég a ház, tüzet kell oltani. Ez szó szerint csak katasztrófavédelmi beavatkozás lehet a katasztrofális állapotok közepette” – mondta a korábban Molnár László, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi vezetője. Egy volt gyermekfelügyelő pedig korábban így nyilatkozott: „Elképesztően felháborít, hogy rengeteg bántalmazást látok a gyermekvédelemben, a gyerekeket újra és újra traumatizálják, és semmi nem történik.”
A Tisza Párt szombati tüntetésén a párt elnöke a kormány felelősségét hangsúlyozta. „Orbán Viktor és a kormánya vállalja a politikai, a jogi és erkölcsi következményét ennek a bűncselekménysorozatnak” – közölte Magyar Péter.