HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt politikusa tett ajánlatot a hétfőn leszerelt őrmesternek. Az ígéret egyértelmű politikai gesztus a rendvédelmi dolgozók felé a választás előtt.
HÍREK
A toborzóvideókból ismert rendőr a Gyorskocsi utcai fogdába való átvezénylése után döntötte el, hogy otthagyja a rendőrséget. Ügyvédje szerint a lépést egyértelműen büntetésnek érezte a Rétvári-ügyben tett kifogása miatt.
HÍREK
Az őrmester a Facebookon jelentette be, hogy március 9-én azonnali hatállyal beadta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a fegyelmi és a fogdabüntetés ellehetetlenítette a szolgálatát.
HÍREK
Budapest rendőrfőkapitánya március 20-án 0 órától március 24-én éjfélig tartó akciót hirdetett. Az intézkedés hivatalos célja a bűncselekmények megelőzése és a közbiztonság fenntartása.
HÍREK
A rendőrök az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának főépületében fogtak el egy férfit, akit aztán a VIII. kerületi kapitányságra állították elő. Már ki is hallgatták gyanúsítottként, az ügyben eljárás indult.
HÍREK
Egy VII. kerületi társasház ablakából zuhant ki a fiatalember, az esetről a közösségi médiában jelent meg az első hír. A rendőrség vizsgálja a történteket, de nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
HÍREK
Heves, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében is felbukkantak az egyenruhások olyan fuvarozóknál és gazdáknál akik saját kútról tankolnak. A megkeresett vállalkozók értetlenül állnak a dolog előtt, senki sem tudja, mi készül.
HÍREK
A Ferencvárosban talált maradványok ügyében igazságügyi orvosszakértő is vizsgálódik. A modernebb ruházat kizárja a történelmi eredetet, de a halál pontos idejét még nem tudták megállapítani.
HÍREK
A szentléleki parkolóban találták meg a nőt és gyermekét, mindketten a kihűlés miatt voltak életveszélyben. A gyanúsítottat tizennégy év alatti személy ellen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják.
HÍREK
A rendőrség lezárta a Thököly út és a Gárda utca közötti szakaszt. Arra kérik az autósokat, hogy aki teheti, kerülje el a környéket, mert a javítás idejére nagyobb torlódásokra kell számítani.
HÍREK
A képviselőjelölt csütörtökön adott utoljára életjelet magáról. Jelölőszervezete, a SZOM azt közölte, a politikus eltűnése miatt nem tudta leadni a választási induláshoz szükséges ajánlóíveket.
HÍREK
A kormányszóvivő szombaton adott hírt a történtekről. Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást fegyveresen elkövetett garázdaság gyanúja miatt.
HÍREK
A környéken élők hatalmas dörrenésre és a házak megremegésére ébredtek Oslóban, az amerikai nagykövetség közelében. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki és lezárta a területet, miközben az elkövetőt keresik.
HÍREK
A csalók gyanús pénzmozgásokra hivatkozva kérték el a sértett adatait, majd azokkal vásároltak és pénzt vettek fel. Az elfogott tettestől a rendőrök több mint másfél millió forintot és két telefont foglaltak le.
HÍREK
A felvételeket kiszivárogtató Lili szerint az ügyészek ordítozva kérték ki a videókat a rendőröktől. Az NNI júliusban kapta meg a bizonyítékot, de állítólag októberig nem adta tovább.
HÍREK
A gyanúsított beosont a nő újfehértói házába, ott csapott le a párra, az áldozatot az udvaron szúrta halálra. A gyilkosság után nem menekült el, megvárta a kiérkező rendőröket, akik őrizetbe is vették.
HÍREK
A miniszter a Szőlő utcai ügy legújabb fejleményeire reagált a csütörtöki kormányinfón. Szerinte bizonyítani kell azt az állítást, hogy a rendőrség nem adta át azonnal az ügyészségnek a már korábban hozzájuk került felvételeket a javítóintézetben történt bántalmazásokról.
Népszerű
Ajánljuk