KÉK HÍREK
A 32 éves Nick Reiner volt a rendező fiatalabbik gyereke. Korábban többször kezelték függősége miatt, késsel ölhette meg apját és annak feleségét.
KÉK HÍREK
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.
KÉK HÍREK
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.
KÉK HÍREK
Deák Kristóf 2017-ben nyerte el az Oscar-díjat a Mindenki című rövidfilmjéért. De hogyan lett rendező, ha korábban a Műszaki Egyetem hallgatója volt? A méltán híres rendező többek között erről, s jelenlegi elfoglaltságairól mesélt Rutai Gábornak.
KÉK HÍREK
Három egészen különleges - és talán furcsa, ám egyedi stílusú - rendezőzseni életművéből válogattunk: tudod-e, melyik filmet ki rendezte?
KÉK HÍREK
A színész-rendező a Partizán műsorában beszélt a civil szervezeteket és a sajtót érintő törvénytervezetről. Szerinte ha most nem történik változás, nagy baj lehet.
KÉK HÍREK
94 éves korában hunyt el a kanadai rendező, aki a First Blood mellett több Arany Pálmára jelölt filmet is készített, és életművével beírta magát a filmtörténelembe.
KÉK HÍREK
James Toback rendező több mint harminc évig verte át és zaklatta az áldozatait. A bíróság történelmi ítéletet hozott az ügyben.
KÉK HÍREK
A legendás rendező Új-Zélandra költözik, ahol végre maga mögött hagyhatja az amerikai politikai káoszt. Cameron szerint az élet Wellingtonban nyugodtabb, és itt a közösség valódi értékeket képvisel.
KÉK HÍREK
Megrendítő veszteség érte a magyar színházi világot. Életének 81. évében elhunyt Lukáts Andor, a Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész, rendező, aki generációkat inspirált munkásságával.
KÉK HÍREK
Az asszisztense talált rá holtan a Los Angeles-i otthonában. A TMZ szerint öngyilkos lett.
KÉK HÍREK
Csütörtökön Elon Musk, a Tesla társalapítója és vezérigazgatója lerántotta a leplet a régóta várt önvezető járművekről, a Cybercabról és a Robovanról. A bemutató azonban nem nyerte el mindenki tetszését.
KÉK HÍREK
A Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében adta át éves díját a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége, a FIAF a világszerte elismert német filmrendezőnek, Wim Wenders-nek csütörtök este.
KÉK HÍREK
A 24 éves Bobróczky Róbert profi kosaras akart lenni, de végül a színészkedés felé sodorta az élet. A film rendezője most az X-en méltatta.
KÉK HÍREK
Az 1980-as években több filmes siker fűződik a nevéhez, így a Vérszerződés, a Szerelem első vérig című film, melyet rövidesen követett a Szerelem második vérig. A K és K2 a hazai prostitúció látképét adták, 1988-ban és 1989-ben nagy botrányt okoztak.
KÉK HÍREK
Mostantól Radnai Márk vezeti a Tisza Párt operatív működését, továbbá ő felel majd a rendezvényeikért és a videós tartalmaikért.
Népszerű
Ajánljuk