HÍREK
Kihirdették a kormány rendeletét a minimálbérről és a garantált bérminimumról. A munkaadói és munkavállalói oldal megállapodása így kötelező érvényűvé vált december elsejétől.
HÍREK
A tervek szerint maximum annyi vendégmunkás jöhet, amennyi a betöltetlen állások száma. Az új elképzelés szerint a minisztérium fog kiadni egy olyan listát, hogy mely szakmákra biztosan nem lehet behozni külföldi munkavállalókat.
HÍREK
A szervezet határozott álláspontja, hogy az új iparosítási törekvések kizárólag úgy elfogadhatóak, ha e mellé egy ütőképes, a magyar állampolgárok érdekeit figyelembe vevő és a jogszabályokat szigorúan betartató, megelőző szemléletű megújult közigazgatás is születik.
HÍREK
Már nem számít nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügynek például az új budapesti Duna-híd fejlesztése. Viszont kiemelt beruházás lett egy debreceni munkásszálló építése.
HÍREK
A tegnapi Kormányinfón bejelentett két fontos változtatást részletezi a frissen megjelent kormányrendelet. Alkoholt és cigarettát továbbra sem lehet SZÉP-kártyával vásárolni.
HÍREK
Megjelent az erről szóló rendelet, így az is kiderült, hogy mikor kell majd szombaton dolgozni.
HÍREK
A kamatstop 1000 milliárd forint értékű hitelt érint, jelenleg 28 500 ilyen hitelszerződés áll kamatstop alatt.
HÍREK
A rendelet felülírja a családi csődvédelem szempontjából meghatározó törvényt, illetve a kormány több korábbi rendeletét is.
HÍREK
Múlt csütörtök óta a boltoknak kétszer annyit kell tartani az árstopos termékekből, sok helyen azonban továbbra is csak üres polcokat találnak a vevők. A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint nem egyértelmű a jogszabály.
HÍREK
A Babaváró, a falusi csok és a lakásáfa esetén csak néhány nappal a hatéridő lejárta előtt derült ki, hogy lesz-e folytatás.
HÍREK
A megállapodás már december közepén megszületett, de az abban foglaltak csak most váltak kötelezővé a munkáltatók számára.
HÍREK
Éjjel jelent meg az erről szóló rendelet. Mutatjuk, mennyi kell fizetni majd az átlagfogyasztás felett.
Népszerű
Ajánljuk