MÚLT
99 éve született Puskás Ferenc, aki arról lett híres, hogy a védők a befelé húzós csele ellenére sem tudták megállítani a bal lábát. Ennek legismertebb példája az 1953-as, Anglia elleni 6:3-as mérkőzésen lőtt ikonikus gólja.
MÚLT
Kylian Mbappé hetekig szenvedett, miközben a Real Madrid orvosai a jó térdét vizsgálták. A botrány után a teljes stábot kirúgták, de a valódi okot most egy szakértő tárta fel.
MÚLT
Osztrák sajtóhírek szerint Jürgen Klopp a Real Madrid új edzője lehet, ami Lőw Zsoltot is érintené. A német szakember ugyanis magával vinné a magyar másodedzőt a spanyol sztárcsapathoz.
MÚLT
A Liverpool egyértelmű üzenettel próbálja lezárni a találgatásokat Szoboszlai jövőjéről. A spanyol sajtó azonban már egy konkrét madridi ajánlatról pletykál.
MÚLT
A spanyolok szerint Florentino Pérez már Xabi Alonso leváltásán dolgozik. Klopp két játékost kérne, a magyar sztárért 100 millió eurót is fizethetnek.
MÚLT
A Real Madrid hivatalosan is megerősítette, hogy a francia csatárt akut gyomor-bélhuruttal vizsgálják. Az al-Hilal elleni találkozót nélküle játszották le.
MÚLT
L.L. Junior nemrég különleges utazásra vitte fiát és korábbi párját, Hopp Csillát. A spanyol fővárosban valóra váltották Lacika álmát, és együtt szurkoltak a Real Madrid meccsén.
MÚLT
David Beckham volt az első igazi szupersztár futballista, aki kitaposta az utat a ma népszerű sportikonoknak. Nemcsak a pályán, de azon kívül is tudott bizonyítani, sikeres üzletember, családfő és mindemellett egy hangyányit hangyás is. Dokumentumfilm a Netflixen.
MÚLT
Rodrygo Silva De Goes brazil válogatott labdarúgó is a BioTechUSA márkanagyköveteinek csapatát erősíti.
MÚLT
Mikor magukhoz tértek, a csomagjaikat felforgatva találták és komoly összeg tűnt el a tárcájukból.
MÚLT
A Real Madrid sokszoros BL-győztes futballistája a győzelem után nem kekeckedő kérdéseket várt volna. Ki is fakadt.
MÚLT
A Real Madrid ezzel története során 14. alkalommal diadalmaskodott a legrangosabb európai kupában. Az ötödik BL-döntőjében szereplő vezetőedző, Carlo Ancelotti negyedszer ért fel a csúcsra.
MÚLT
Eredetileg 21 órakor kezdődött volna a mérkőzés, de az UEFA biztonsági okokra hivatkozva 21.36-ra tolta a kezdést.
MÚLT
A Real Madrid-elnök Florentino Perez szerint annyira fontosak a fiatal tévénézők, hogy a meccsek játékidejét is csökkenthetik. – Az UEFA monopóliumának vége, új idők jönnek – jelentette ki.
Népszerű
Ajánljuk