hirdetés
Karanténban, a távolságot betartva ismerkedett meg és szeretett egymásba az amerikai pár
Az első randijukat egymástól távol bonyolították le, saját erkélyeiken. Ennél furább és romantikusabb szerelmi történet aligha volt a járvány kitörése óta...



5+1 téli szelfitúra és randiséta a Duna szívében
Szelfizz óriás szódásszifonnal és krumplibogárszoborral, szervezz rendhagyó randitúrát a karácsonyi fények között, vagy ismerj meg egyetlen utcában öt különböző felekezetet. Izgalmas programok télre.




9 otthoni randiötlet, ha nincs kedvetek kimozdulni a hideg időben
Sok romantikus programot lehet csinálni a négy fal között is. Mutatunk néhány ötletet.



Aki nem tudta kifizetni a vacsorát, és akiről kiderült, hogy vőlegény - legrémesebb Tinder-randijairól mesélt egy nő
Egyszer a kevésbé jóképű, leégett ikert fogta ki, egy másik randipartnere pedig rejtélyes módon nem érkezett meg a megbeszélt időpontra.



10 rövid love story, amely bizonyítja, hogy a szerelem totálisan kiszámíthatatlan
A szerelem útjai kifürkészhetetlenek. Megszülethet első látásra, hosszas ismeretség után, sőt, akár utálatból is, ahogyan egyes hollywoodi filmekben tudjuk.



„Az a férfi, aki felesben akarja fizetni a számlát a randin, egy s.ggfej”
A modell-tanácsadó meg is indokolja, szerinte miért nem oké, ha a férfiak ragaszkodnak ahhoz, hogy a nő fizesse a saját részét a randin. Ti mit gondoltok erről?



Többet randiznak és pezsgőbb a szexuális életük, akik sok emojit használnak
5300 embert vizsgáltak, 18-94 évesig. A notórius hangulatjel-használók láthatóan sokkal sikeresebbek voltak a szerelemben.



A világ legtökéletesebb randihelyszíne lehet a sérülteket foglalkoztató pizzéria
Az értékelések szerint a hely ötcsillagos, mégis küzdenek azért, hogy fenn tudják tartani.



Amikor poénból kiposztolod apádat a Twitterre, és egyszer csak 168 ezer lájk van alatta
Pedig csak annyi volt az egész, hogy az 56 éves apuka randira készült épp, és nem tudta eldönteni, melyik inget vegye fel. Aztán minden megváltozott.



"A szex az első randin a legjobb, amit tehetsz, hogy kiszűrd azt, akivel nincs dolgod"
Egyesek szerint az elképzelés, hogy a férfiak szexet, a nők pedig elkötelezettséget kívánnak, csak egy szexista gondolat.



„Fogyj le és mutass többet a nagy melleidből!” - 15 pontban írta le randipartnerének egy férfi, hogy min kellene változtatnia
Az öltözködéstől a kamu bőrszínig minden a listán volt.



Visszautasított egy pasit az első randi után – ő erre visszakérte tőle az italra költött pénzét
Egy kicsit 'kifordított' feminizmus-történet. Szerinted kinek van igaza?



4 dolog, ami valószínűleg megváltozik az életmódodban, ha randizni kezdesz valakivel
Ha szeretnéd, ha nem, egy új személy belépése a mindennapjaidba bizony meg tudja változtatni a legjobban kőbe vésett szokásaidat is.



A fiú nem volt hajlandó kifizetni randipartnere éttermi számláját – ezután elszabadultak az indulatok
'Diák vagyok, és heti 60 órát dolgozom, hogy legyen mit ennem' – érvelt a srác, de a lányt nem hatotta meg.



10 randibaki, amit 2019-ben már ne kövess el
Itt az idő, hogy stratégiát válts!



Ilyen egy magyar csajjal randizni – egy külföldi szemével
A Dating Beyond Borders YouTube-csatornája a magyar nőket vette górcső alá, vicces formában. Folyt a pálinka, beszólt a magyar nő és fontos volt neki a névnapja is.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!